Pénz-Ügy - Körbetartozás

Megjelent: Csíki Hírlap, 2008. 08. 19, kedd

Már írtam erről az előző cikkemben, de aktuálisabb mint valaha, mert soha jobban, mint ezekben a napokban, sok vállalkozó saját bőrén érzi, zárolt számláján látja, hogy milyen hatalmasra nőtt a cégek körbetartozása, és az, hogy ha időben nem fizetnek nekünk, milyen láncreakciókat válthat ki, együtt azzal, hogy az államnak is elfogyott a türelme, és nem hajlandó várni a befizetendő adókra. 

 

A híres, július közepén hozott kormányhatározat (amelynek nyomán nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben is kinyomtatott végrehajtási utasítás, de attól még a határozat maradt!), hogy minden eszközzel, tűzzel-vassal fel kell tölteni az államkasszát és a már-már csontig hatoló, felháborítóvá váló körbetartozás, a nemfizetnitudáson kívül más szomorú tényekkel is szembesíteni fog sok kis és nem kis vállalkozót, gazdasági szereplőt.

Mert, ha nem kapjuk meg jogos követelésünket az elvégzett munkánkért, nem tudunk fizetni, ha nem tudunk fizetni, zárolják a számlánkat, ha akkor sem tudunk fizetni, más eszközöket használnak arra, hogy tudjunk. Felszólítanak, fizetési meghagyást küldenek, vagy még azt sem, kiderítik, hogy kik tartoznak nekünk. Megpróbálnak segíteni, hogy megkapjuk követeléseinket, s ha ez sem jár eredménnyel, akkor végrehajtanak, elárverezik vagyonunkat.

Mindenkinek nehéz, aki egy ilyen örvénybe belekerült: de legnehezebb annak a kis alvállalkozónak, aki megélhetési kényszervállalkozó, tulajdonképpen a fizetése alakult át leszámlázott szolgáltatássá. Egyszerűen írva s mondva fizetését nem kapja meg a köztes- vagy fővállalkozótól, s akkor ebből a meg nem kapott fizetésből ki kell fizetnie a leszámlázott, de meg nem kapott áfát, az adót, a fizetés utáni járulékokat, a beszerzett anyag vagy szerszám ellenértékét, az autó lízingjét, ami a munkahelyére szállítja, a család hűtőrészletét vagy más bankhitelt, nem beszélve a könyvelőről.

Mert mindenkit meg lehet és meg kell érteni. Az államot, mert neki vannak eszközei, vele nem jó packázni, az alkalmazottnak muszáj fizetést adni, és az ő fizetéséből levont járulékokat (reþinere la sursa) muszáj befizetni, mert ha nem fizetjük be, az már bűncselekmény. A bankhitellel szintén nem lehet packázni, mert egy életre rajta leszünk a rossz fizetők listáján, és többé nem adnak hitelt. Marad az ügyfelei elvesztésétől félő kis beszállító, szolgáltató, könyvelő. Neki ráér fizetni, úgysem mer szólni, mert ha merne, akkor megyek máshoz, túlkínálat van. Pedig annak is van befizetni való adója, van beszállítója, van alkalmazottja. És így ő is meg fog bukni. Mindenki. Csak sorra.

És mégis, hiába minden: a kis vállalkozó nem mer követelni a nagy vállalkozótól, mert az nem ad munkát, ha egyszer követelőzni merne a kicsi, mert belőle is túlkínálat van. Inkább hitelt hitelre, kölcsönt kölcsönre halmoz, még uzsora kamattal is, ha kell.

Szomorú képet festettem? Lehet, hogy sötétebbre kerekedett, mint kellett volna, de az is lehet, ki sem merítettem a helyzet mélységét. Sajnos ez a valóság egy elég nagy szelete.

Az államnak igen nagy szerepe lehet abban, hogy ezt valahogy túl lehessen élni, ugyanúgy mint a vállalkozók bátorságának, saját szakértelmében bízó, tudatos magatartásának is.

És hulljon a férgese, ha hullnia kell, de legalább maradjon az, aki életképes vállalkozó. Aki tudja, mi a minőség, tudja, mi a vállalkozásfejlesztés, mi a tervezés, a cash-flow stb. Aki a Hawaii-szigeteken a jól megérdemelt, sok év utáni szabadságát, és nem az alvállalkozója hat havi munkájának ellenértékét költi el, és nem rendel féktelen arroganciájában olyan luxusjárgányt, amelynek árát családok és kis vállalkozások sora bánja.

Hol segíthet az állam? Hát például ott, hogy idejében kifizeti az építőiparnak az elvégzett munkák utáni pénzt, idejében visszaadja a visszajáró áfát, kifizeti az állami segélyeket, szubvenciókat, és ugyanolyan türelmes, mint az adófizető.

Hogy és hol segíthet saját magán a vállalkozó? Arról a következő alkalommal.