Mottó: „Akinek sok pénze van, annak lehet spekulálni, akinek kevés a pénze, annak nem szabad spekulálni, akinek pedig egyáltalán nincs pénze, annak muszáj spekulálni.” André Kostolany


A következő címkéjű bejegyzések mutatása: törvények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: törvények. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 23., péntek

Sok mindenre kell figyelni

Megjelent: Csíki Hírlap, 2012. 03. 20., kedd

Céges dolgainkban, üzleti kapcsolatainkban sok mindenre kell figyelni. Nem utolsósorban föltétlen le kell ellenőrizni, különösen, ha számunkra idegen, először látott partnerrel szándékozunk üzletet kötni (néha akkor sem árt óvatosnak lenni, ha az ügyfél régi ismerős, mert időközben változhatott a helyzete!), hogy rendelkezik-e érvényes áfa-fizetői minőséggel, adószámmal.
Az adószámunkat (jelen esetben az áfa-fizetők áfás adószámára gondolok: pl. RO 22222222) felfüggeszthetik egy sor dologért, de a január elsejétől módosított adótörvénykönyv még megtoldotta, illetve kiterjesztette újabbakkal ezeket a „lehetőségeket”, és komoly szankciókat ír elő a „bűnös” cégnek is, ugyanakkor a velük kapcsolatban lévő ügyfelek szintén rosszul járnak.

2012. február 22., szerda

A jó pap is holtig tanul, és…

Megjelent: Csíki Hírlap, 2012. 02. 21., kedd

A napokban részt vettem, szervezőként is, egy reggeltől estig tartó szemináriumon, ahol a 2012-es adókkal, számvitellel, az új polgári törvénykönyv üzleti vetületeivel kapcsolatos újdonságokat, módosításokat vettük számba. A meghívott előadóink, egy-egy nagyra becsült bukaresti, csíkszeredai gazdasági és jogi szakember, valamint a helyi adóhatóság képviselője által tartott előadások, a megérteni, értelmezni és elemezni valók sokasága újra és újra bebizonyították, hogy az élethossziglan tartó tanulás számunkra, a cégek, egyesületek, közbirtokosságok vagy közületek számvitelével, adózásával, bérszámfejtésével foglalkozó szakemberek számára nem üres, uniós szólam, hanem mindennapos, kemény valóság. Szó volt a cégek nyereségadójáról, az áfá-ról, a jövedelemadóról, az év végi mérleggel kapcsolatos zárlati teendőkről, a megváltozott adóeljárási törvényről, sok mindenről. 

2012. február 7., kedd

Meghívó/Invitatie


Tisztelt Kollégák !

Az idén is megtartjuk a törvényi újdonságokkal kapcsolatos szakmai szemináriumunkat. 
Ismét mondhatjuk, mint minden alkalommal, hogy a szakmánk nehézségeit, a folytonos törvényi változások és az állandó időhiány határozzák meg. Ennek tudatában tisztelettel figyelmükbe ajánlom ezt a szemináriumot egészében, de különösen a dr. Veress Emőd egyetemi adjunktus és gyakorló, adó-, kereskedelmi -, gazdasági, köz- és európai üzleti joggal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó ügyvéd, Polgári Törvénykönyvvel kapcsolatos előadását. Azért, hogy jobban el tudjuk képzelni, milyen hatásai vannak az üzleti életre vonatkozóan ennek a törvénynek az előírásai, azzal együtt hogy a régi, még milyen sokáig fogja befolyásolni "polgári" (magán- és céges-) életünk minden területét, az előadó, a új PT, könyvelőket érintő előírásaiból fog néhány dologra rávilágítani. 
Ha felkeltette érdeklődésüket a szeminárium, szeretettel várjuk jelentkezésüket, a mellékletekben megtalálhatók az előadások tematikája és a jelentkezéssel kapcsolatos tennivalók. 

Tisztelettel, 
Lázár Anna 





Stimaţi Colegi! 

PANAUDIT SRL în colaborare cu Cabinet Auditor Financiar – Lázár Anna, vă invită, în data de 14 februarie 2012, la un seminar unde vor fi prezentate noutăţile codului fiscal, al normelor codului fiscal, codului de procedură fiscală, noul cod civil şi alte noutăţi interesante contabililor, dar nu numai. 
Tematica cursului este prezentat în materialul informativ anexat. 
În mod călduros va recomand în atenţia Dvs. tot seminarul, dar în mod special prezentarea domnului dr.Veress Emőd, cadru didactic universitar, avocat, practician apreciat, specializat în domeniul afacerilor, al fiscalităţii şi alte domenii adiacente. Noul Cod Civil prezintă interes deosebit profesiei contabile, în activitatea noastră profesională nu ne putem dispensa de prevederile acestuia şi de interpretările date de specialiştii în materie. Domnul avocat ne prezintă câteva aspecte de luat în seamă de către noi, în profesia noastră. 
Dacă doriţi să participaţi la acest curs vă rugăm să ne anunţaţi până la 13.02.2012 prin telefon, fax sau e-mail, datele se găsesc în anexă. 

Cu respect, 
Lázár Anna 



2011. november 24., csütörtök

Az állam útjai kifürkészhetetlenek…

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 11..22,  kedd 


… pénzéhsége, s az őt képviselő adóhatóság leleményessége határtalan. Az történt, hogy a múlt héten, pénteken hatályba lépett egy, az Adó- és Pénzügyi Hivatal által kiadott rendelet, a 3392/2011-es, amely arról szól, hogyan állapítanak meg hivatalból különböző adókat, ha valaki elfelejtene adóbevallásokat, nyilatkozatokat letenni. Érdekes, figyelemre méltó rendelkezés, különösen annak, akinek esze ágában sem volt csalárdul elhallgatni az adóit.
Ami igaz, igaz, a törvényeket be kell tartani, amilyenek, olyanok, de másfelől az is igaz, hogy most, ha egy kisebb céggel rendelkezik valaki, akkor annak jogásznak, könyvelőnek, bérelszámolónak, adószakértőnek, munkajogásznak, tűzoltónak, egészségügyi szakembernek, környezetvédőnek, szerzői jogtudornak, cégbírósági szakembernek és még nem tudom minek kellene lennie, ugyanúgy, mintha egy hadseregnyi alkalmazottal, könyvelővel, ügyvédekkel megtámogatott multinacionális cég lenne. Nem beszélve a szakmai követelményekről. Mert az is jó lenne, ha lenne! De az egyéni vállalkozásokon kívül, ahol a szakmai tudás papíron való bizonyítása elengedhetetlen feltétele az engedélynek, (bár az sem mindig jelent valódi ismereteket!), a társaságok, a káefték alapításához nem kell(ett) még az sem. Az is kereskedő lehetett, aki, utoljára gyermekkorában játszott boltost a szomszéd gyerekkel, és az is, aki a román kapitalizmus hőskorában, sokáig török vagy kínai női alsóneműt árult az autó csomagtartójából.

2011. szeptember 10., szombat

Több mint 80, adóval és adózással kapcsolatos módosítás

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 09.09,  kedd


 Ismét megváltozott az adótörvény és az adóeljárási törvénykönyv is! Már nem is tudom, hányadszor írom le ezeket a mondatokat az utóbbi években de a lényegen ez nem változtat: alaposan és mélyrehatóan megváltozott sok minden ezekben a jogszabályokban.
Sorin Blejnar, a legfőbb adószedő, az adóhatóság elnöke azt nyilatkozta, „hogy az adótörvénykönyvet azért kellett megváltoztatni, mert sok olyan értelmezhető dolog volt benne(?!), ami adócsaláshoz vezethetett. Anélkül, hogy ez szándékos lett volna. Tudjuk, hogy a könyvelőknek időre lesz szükségük, hogy a változtatásokat megismerjék. De azt javasoljuk minden érdekeltnek, hogy alaposan olvassák el és alkalmazzák a törvényt. Az ellenőrzések sokasága várható.” Ismerős szöveg, mintha már nem először hallottuk volna.

2011. augusztus 10., szerda

Nyakra-főre ellenőrzés!

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 08.09,  kedd 
 Az utóbbi időben nagyon sokféle ellenőrzésnek vannak alávetve a cégek és az egyéni vállalkozók. És ez csak fokozódhat,mert ahogy a gazdaság alakul, hogy ne mondjam, romlik, úgy nő az államkassza bélpoklossága, feneketlen éhsége. Ellenőriznek az adóhivatal emberei, a pénzügyőrség, a gazdasági rendőrség, a munkaügyi felügyelőség, a fogyasztóvédelem, a vámosok, a szerzői jogvédelem illetékesei, az állategészségügy, a tűzoltóság, a környezetvédelem, és számtalan szebbnél szebb nevű, három-vagy több betűs hivatal, szakáganként vagy huszonakárhány , a felsoroltakon kívül .

2011. augusztus 9., kedd

Az adófizetők régiósítása

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 07.05,  kedd

Miközben látszólagos és valóságos, hangos és dörgedelmes meccs folyik mindenütt: a médiában, a pártok között, összeszorult szívünkben egy újabb (belső, békebeli!) „ békeszerződés”, az ország megyéinek újrarajzolása miatt, azalatt a háttérben a sunyi és csendes alapozás nagyon is komolyan elkezdődött.

Válságidőben is szerre nyílnak a bank­fiókok a legkisebb helységekben is, szaporodnak a kerületi, városrészekben működő alegységek. Ugyanakkor adóhivatalok szűnnek meg a nagyobb városokban is, nemhogy a nagyközségekben. Megnyomva ismét az ezerszer megnyomorított adófizetőt, mert nem volt elég kiadása eddig egyebekkel, most, ha valamire szüksége van az adóhivataltól, nyakába kell vennie az utat a megyei vagy kisebb regionális központok felé, melyeknek már most, az új elképzelések nélkül is folyamatosan bomlik az egyensúlya. És ez még csak a kezdet, de a tervek szerint igy folytatódik mindennel, tudjuk, az egészségüggyel és egyéb községi és kisvárosi intézményekkel addig, amíg hírmondó sem marad hivatalnokainkból és vezetőinkből. Lehet törvény a nyelvünk használatára, nem lesz ahol és akivel használni. 

2011. június 8., szerda

A vállalkozásoknak is került kólibacilusa: a REVISAL



Újabb stressznek vannak kitéve a kisebb méretű vállalkozások, mert nem elég a sok és mélyreható munkatörvényi változás, ami részben jó dolgokat is hozott a munkaadónak, most jön a legújabb ( persze ez az előbbi következménye!), a REVISAL-ra, az elektronikus „munkakönyvre” vonatkozó rendelkezések megváltozása.

A REVISAL-t módosító , az 500/2011-es kormányhatározat a Hivatalos Közlöny 372-es számában jelent meg , május végén és augusztus elsejétől lesz hatályos, és ha nem tartjuk be a rendelkezéseit, egy-egy büntetés még 10000 (tízezer) lej is lehet, de sokféle büntetést lehet begyűjteni a revisal címszó alatt, és ezek összege elérheti, de nem haladhatja meg (minő szerencse!) a 50000 lejt. A régi félmilliárd lejt!

2011. május 18., szerda

Ennek fele sem tréfa!

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 05.17, kedd 
 
Egy hideg, egy meleg… munkaügyekben, ezt a címet akartam először ennek a cikknek adni, de aztán rájöttem, hogy nagyon sok hideg, illetve ijesztően sok hidegrázás van ebben a témában, és csak egy igen kis meleg, illetve langyos jó hírecske akad a végére.

Pedig nagyon úgy nézett ki, hogy végre a munkaadók kedvére is való ez a törvény. Nagyjából igaz is, ha mindent sikerül határidőben újba rakni, betartani. És ha már mindenki szert tett egy megfelelő képesítéssel rendelkező eletronikus munkakönyv (REVISAL) kitöltőre, munkavédelmisre, munkahelyi kockázatelemzőre, és az egy bolti alkalmazottja mellé egy humánerőforrás-menedzserre. Annak sem lesz baja vele, aki mindig, mindent eddig is törvényesen végzett, és bírta cérnával az uzsorakamatnak megfelelő fizetés utáni járulékokat. 

2011. május 2., hétfő

Cégek, akik kimentek garanciából, letelt a szavatosságuk…




Márciusban, százezer fölötti lett azoknak a cégeknek a cégek száma, akiknek az adóhatóság elnöki rendeletével felfüggesztették az adószámát . És ezek közül a cégek közül sokan fel sem veszik, mint a macska a vasárnapot, hogy nincs joguk semmilyen tevékenységet folytatni és számlázni, élnek tovább még egy ideig, mint Marci Hevesen. Olyan is van, aki nem tudja hogy ebben a helyzetben van, különböző okok miatt, valljuk be, sokszor olyan könyvelő miatt, aki nem ért rá a bevallásokat letenni, mert a főmunkaideje máshol van, de a konyhai viaszosvászonon könyvel, persze mindenféle engedély nélkül, számla nélkül, feketén, és felellősségvállalás nélkül. Ezekre mondanám, hogy szegény cégek (!), ha nem tudnám, hogy, legtöbbször hasznot és védelmet remélnek az ilyen ismeretségből, könyvelésből. De a legtöbbjük tudja, hogy mi történik, szándékosan nem teszi le azokat az adóhatósági bevallásokat, nyilatkozatokat melyek alapján nekik áfát és különböző adókat , járulékokat kellene fizetni. Más szóval felelőtlen adócsaló, ő az, aki szinte mindig kicsúszik az adóhatóság kezei közül, akinek nem található a székhelye, tulajdonosa, adminisztrátora, milliós áfákat, adókat csal el az államtól.De hiába tudja mindenki, hogy igy van, szenvedjen az, aki jóhiszemű, figyelmetlen és tőlük vásárolt, nekik adott el vagy szolgáltatott, aki nem nézett utána, hogy kivel paktált le 
 

2011. február 2., szerda

Valóságos vendetta

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 02. 01, kedd 

Hihetetlen, hogy az utóbbi félévben 500 törvény és törvénymódosítás jelent meg az adóval, számvitellel kapcsolatosan, igazi „vérbosszú” a vállalkozók, könyvelők és mindazok ellen, akiknek ezeket alkalmazniuk kell. Így nagyon nehéz dolgozni, nem lehet ebben a dzsungelben eligazodni, a tudás, az ismeretek biztonságát érezni – csak legalább egy fél évig! Mintha minden futóhomokon állna, de legalábbis egy elszabadult futószalagon. 

2011. január 19., szerda

Pár nap, és választani kell, áttérünk-e a mikroadóra?

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 01. 18, kedd 
 
"Hat szolgát tartok,  
hat jó legényt,
(Nekem mely iskola!)
A nevük: Mit, Mikor, Miért,
Hogyan, Hol, Kicsoda. "
Rudyard Kipling

Sokunknak dönteni kell a cégeink adózási rendszerét illetően január 31-ig, és még egy halom kérdés nem világos ezzel kapcsolatosan. Olyan törvény, természetesen, még nem született Romániában (lehet, máshol sem), amelyik egyértelmű lenne. Mármint olyan, hogy van benne egy kijelentés, és érti, tudja mindenki, mit szabad, mit nem, mit kell tennie, vagy mit nem. Dehogy van ilyen román törvény!

2011. január 5., szerda

Boldog új évet – sikereset és szorgost, mert sok a tennivaló

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 01. 04, kedd

Annyi a változás a 2011-es év elejére, mint csillag az égen vagy fűszál a réten, persze, enyhe költői túlzással. Az év utolsó felében, de a legvégén is, mert egy jó része december 30-án jelent meg, a kormány jól „nekidurálta” magát, és egy csomó beváltatlan ígéretét (és olyat is, amit nem ígért) papírra vetette, illetve törvénybe foglalta. Ilyen például a 117-es sürgősségi kormányrendelet is, amely a 891-es Hivatalos Közlönyben jelent meg, és ami 37 oldalon sorolja a változásokat. Változott minden szinten, szinte minden, hogy egy régi reklámszöveget idézzek, legalábbis mindenből valami: a nyereségadó, jövedelemadó, mikróadó, áfa, jövedéki adó, adóbevallás, a minimálbér, munkakönyv, a munkatörvénykönyv, a nyugdíjjal kapcsolatos rendelkezések, a munkanélküli segély, a minimálbér, a gyerekneveléssel kapcsolatos rendelkezések, adóügyi eljárások, az adócsalással kapcsolatos, a számviteli rendelkezések, a társasági törvény – felsorolni nem lehet. 
 

2010. december 22., szerda

Kivánságok és reménységek ideje van


Megjelent: Csíki Hírlap, 2010. 12. 21, kedd 

Mindenkinek nehéz volt a most múló év, de annak a kis- és középvállalkozói rétegnek, amely rendes gazdasági körülmények között, egy rendes országban a fejlődés motorja, a gazdaság munkára fogott igásállata, a legtöbb adót tejelő fejőstehene, a munkaerő nagy részét foglakoztató munkaadó, -satöbbi, satöbbi-, nagyon nehéz évet kell zárnia.

2010. augusztus 4., szerda

Egyéni vállalkozók függő vagy alárendelt tevékenysége

Megjelent: Csíki Hírlap, 2010. 08. 03, kedd

Senki sem szeret adózni, sem magánemberként, sem cégként. Nem azért dolgozunk, nem azért hozunk létre egy céget, dohogjuk, mondjuk, hogy adót fizessünk. Nem csoda, hogy minden joghézagot, minden zavaros megfogalmazást kihasználunk, ha lehet, hogy csökkentsük az amúgy is megcsappant jövedelmünkből, bevételünkből fizetendő „bírságot”, az adót. Igy történt ez az alkalmazás helyetti számlázás esetében is, a munka kiadásával az „egyéni vállalkozónak”, amivel valójában az alkalmazottra hárítottunk az adók, a nyugdíj és az egészségügyi járulékok fizetésének gondját. Különösen, ha fiatal, az ő dolga, hogy mennyi munkanélküli hozzájárulást, mennyi nyugdíjat akar fizetni, hisz az messze van még, de a banknak a hitelt most kell törleszteni, most kell megélni. S vajon mindez miért történt így? 
 

2010. március 31., szerda

Olyan, mint az időjárás…

Megjelent: Csíki Hírlap, 2010. 03. 30, kedd


Úgy kellene a gazdasági jó hír a lelkünknek, a közérzetünknek, mint a napsütés, az igazi tavasz a szervezetünknek. De amilyen az időjárás, olyanok a hírek. Egyszer rövidujjasak, s egy kicsit vidámabbak, jobb hangulatúbbak, és arról szólnak, hogy nem kell adóelőleget fizetni, ezáltal a nem létező nyereségadót megadózni. De a másik oldalon máris borús, télies, mégis aggódhatunk, tele bizonytalansággal, mert ha nem lesz igaz, hogy megszüntetik, akkor csak jó három hét van a befizetésig, április 25-ig. 
 

2009. március 18., szerda

Kell vagy nem kell újrakódolni a cégeket?

Megjelent: Csíki Hírlap, 2009. 03. 17, kedd

Most, miután kalandosan, mégis méltóságteljesebben és egyenesebb gerinccel, mint bármikor, duplán is megtartottuk ezt a lélekmelengető, minden tavaszi csodálatos ünnepünket, és két-háromsoros vaskordonok nélkül meghallgattuk helyi elöljáróink eddigi legszebb márciusi beszédét, nehéz visszarángatnunk magunkat a mindennapokba. 
 

2008. szeptember 17., szerda

Pénz-Ügy - Körbetartozás 3: a 12 pontos lista

Megjelent: Csíki Hírlap, 2008. 09. 16, kedd

A múltkor ígért felsorolás: lehetőleg azelőtt, hogy súlyos helyzetbe kerülnénk a körbetartozások miatt, figyeljünk pár dologra: 
 

2008. augusztus 20., szerda

Pénz-Ügy - Körbetartozás

Megjelent: Csíki Hírlap, 2008. 08. 19, kedd

Már írtam erről az előző cikkemben, de aktuálisabb mint valaha, mert soha jobban, mint ezekben a napokban, sok vállalkozó saját bőrén érzi, zárolt számláján látja, hogy milyen hatalmasra nőtt a cégek körbetartozása, és az, hogy ha időben nem fizetnek nekünk, milyen láncreakciókat válthat ki, együtt azzal, hogy az államnak is elfogyott a türelme, és nem hajlandó várni a befizetendő adókra. 
 

2008. július 23., szerda

Pénz-Ügy - A féléves „MÉRLEG”

Megjelent: Csíki Hírlap, 2008. 07. 22, kedd

Hiába reménykedtünk, hogy megszüntetik! Nem!!! Évek óta féléves „mérleget” készíttet velünk a pénzügyminisztérium. szám­viteli törvény negyedik cikkelye értelmében joga van hozzá, és bármilyen más jelentéshez is, amelyet rendeletben kérhet. Viszont nem nagyon értjük, mire szolgál a féléves mérleg azonkívül, hogy többletmunkát jelent a könyvelőknek és többletköltséget az ügyfeleknek. És rengeteg papír- és floppy-fogyasztást. És meg lehet büntetni az adófizetőt, ha nem teszi le idejében!