Pénz-Ügy - Körbetartozás 3: a 12 pontos lista

Megjelent: Csíki Hírlap, 2008. 09. 16, kedd

A múltkor ígért felsorolás: lehetőleg azelőtt, hogy súlyos helyzetbe kerülnénk a körbetartozások miatt, figyeljünk pár dologra: 

 

1. Ellenőrizzük/ellenőriztessük ügyfeleinket, mielőtt elköteleznénk magunkat, mielőtt belevágnánk és aláírnánk velük a szerződést. Hogyan? Nézzük meg a pénzügyminisztérium, a cégbíróság honlapját, érdeklődjünk ismerősöktől, barátoktól, hallgassunk figyelmeztetésükre. Ne akarjunk görcsösen, mindenáron ügyfelet fogni, higgyük el, amit látunk. Egy könyvelőcég esetében például, ha az ügyfél az előző könyvelőnek nem fizetett, márjás-huncut, hogy neked sem fog rendesen fizetni. Mielőtt elhinnénk, hogy megkötöttük életünk legjobb szerződését, aludjunk rá egyet, figyeljünk a belső hangra, ami, ha el nem nyomjuk, megmondja, mit tegyünk, hogyan döntsünk.

2. Kössünk mindenre szerződést, jó szerződést, s ha lehet, gazdasági ügyekben jártas ügyvédre bízzuk a megfogalmazását, vagy ha kész szerződést ajánlanak, annak ellenőrzését.

3. Ha elvégeztük a munkát, azonnal számlázzunk. Adjunk határidőt, és kövessük a határidőt, azonnal kérjük jussunkat. Figyeljünk a számlázás pontos adataira, ha nem helyesek (pl. a bankszámlánk száma!), sokat késhet a kifizetés. Kérjünk előleget, és ezt foglaljuk bele a szerződésbe.

4. Ne legyünk túlzottan jóhiszeműek (balekok), ne gondoljuk, ha mi rendesek vagyunk, akkor más is az. Ne higgyünk ígérgető adósainknak. Dátumra pontosan kell tudnunk, mikor fizetnek, ne elégedjünk meg a „majd”-dal, nekünk is fizetnünk kell tartozásainkat, az adókat az államnak. Ne szégyelljük kérni azt, ami jár nekünk, és főleg ne féljünk adósainktól. Van, aki elhiteti velünk, hogy szerencsések vagyunk, amiért dolgozhatunk neki: ingyen! Nem kell félni, mindig kerül olyan ügyfél, aki nem fizet rendesen.

5. Hallottam, hogy megyénkbeli csalódott, pénzük felhajtásába embertelen energiákat fektető vállalkozók – magyarországi mintára – honlapot indítanak, ahol fel lehet tüntetni a rosszul fizetőket. Iratkozzunk fel, és tegyük fel adósainkat erre az oldalra, ahol bárki olvashatja, hogy leendő üzletfele, szomszédja, barátja, rokona milyen fizető.

6. Ha nem boldogulunk, fogadjunk egy behajtó céget. Ha sok az ügyfelünk, lehet előre is, illetve állandóra átadni nekik követeléseinket. Vagy ha már megvan a baj, és nem boldogulunk egyedül, adjuk oda egy felhajtócégnek a kamat fejében, amit a banknak fizetnénk azért a hitelért, amit rosszul fizető ügyfeleinknek kellett volna felvenniük.

7. Folyamatosan értékeljük újra ügyfeleinket, lehet, hogy egy régebb jól menő cég tönkremegy, nem vesszük észre, és minket is magával ránt.

8. Előre érdeklődjünk bizonyos ügyletekben, ne csak utólag kérjünk tanácsot szakembertől, könyvelőtől vagy ügyvédtől. Segít, és kevesebbe is kerül.

9. Adjuk el követeléseinket, faktoráltassunk egy pénzintézet segítségével. Lehet, hogy sokba kerül, de ha átgondoljuk, mennyibe kerül a banki hitel kamata (20-30%), a ki nem fizetett adók büntetőkamata (évi 36%), akkor lehet, mégis jobban járunk a faktorálással! Adjuk oda követeléseinket az államnak.

10. Ügyvéddel szólíttassuk fel, majd pereltessük be megátalkodott adósunkat. Persze, csak ha semmiképpen nem lehet vele kiegyezni, vagy nem is akar velünk szóba állni. Számlázzuk le neki a késedelmi kamatot, mert ha nem tesszük, megteteti velünk az adóhatóság, s aztán ennek is fizethetjük az adóját, áfáját.

11. Kerüljük el a fentieket, ne engedjük kicsúszni kezünkből a bevételeink feletti irányítást, és akkor semmi szükség nem lesz az előbbi tíz pontra. Termelni, szolgáltatni vagy eladni, úgy látszik, már nem olyan nagy kunszt, de fizetőképes ügyfelet, vevőt találni, és azt megtartani, már igazi művészet.

És még valami:

12. Ne vegyünk ki pénzt a cégből addig, amíg az nem elég erős, nem rendelkezik elegendő tartalékkal. Forgassuk vissza a nyereség egészét vagy egy részét, vegyünk bevételt generáló eszközöket, és ne luxuscikkeket, amelyek csak viszik a pénzt, lekötik forgóeszközeinket, és fizetésképtelenné tesznek. Például a fekete ablakú, batárnagyságú (Amerikában halottszállításra használt) dzsipek költségei, a kultúrház méretűre tervezett házunk, kertünk, fürdőmedencénk adója, számlái, amiben a végén, jó esetben csak ketten tartunk „kultúrműsorokat”, mert gyermekeinket az Óperenciás tengeren túlra üldöztük a pénz utáni hajsza miatti életvitelünkkel, vagy csak egyszerűen máshol találják meg életük értelmét és párját. S akkor minek az örömre szánt, de valójában nyűggé vált, hatalmas ingatlan, már rég nem családi ház? Amit lehet, hogy értékén nem is lehet majd eladni, csak elkótyavetyélni.

Ismerek olyan milliomosokat (lejben vagy/és euróban, idevalókat és külföldieket), akiknek nagyon szerény a háza, középkategóriás az autója, nem Boss vagy Pierre Cardin az öltönye, de még a dédunokájának az ükunokája is jólétre van ítélve, s cége a folyamatos újítások és befektetések miatt a lehető legversenyképesebb. Egy-két dologban mindannyian hasonlítanak egymásra: bíznak önmagukban, de folyamatosan kételkednek a tudásban, amellyel rendelkeznek, ezért rengeteget tanulnak, olvasnak, tréningekre, szemináriumokra járnak.

Cégükkel együtt fejlesztik magukat, és tudják, hogy ha valaki nagyon jó egy szakmában, az nem automatikusan jó vállalkozó, befektető és/vagy cégvezető. Ez utóbbiak külön szakmák, amelyeket meg lehet és meg kell tanulni.

És ha mi is rájöttünk, hogy többet kell tudni, tanulni kis- és középvállalkozásaink működéséről, vezetéséről, a vállalkozás mítoszairól, betegségeiről, vagy például az adósságok kezeléséről, van rá lehetőség. Lehet kapni a témával foglalkozó egyszerű, igaz, néha igen furcsa című, de nagyon hasznos könyvecskéket. Hogy ha már szakiból, alkalmazottból vállalkozásra adtuk a fejünket, tanuljunk vezetőül és vállalkozóul.