Vajon mi vár ránk 2009-ben?

Megjelent: Csíki Hírlap, 2009. 01. 06, kedd

Elmúlt az ünnep, a legszebb, legjótékonyabb, bút-bajt felejtető, fészekmeleg szeretetünnepünk, a karácsony. Eltelt szilveszter is, ez a máskor nagy tervekkel, fogadalmakkal teli, zajos világi ünnep, és úgy tűnik, mintha egy kicsit fázósabb, didergősebb lett volna, mint régen. Nem mindenki mert és tudott önfeledten belemerülni a mulatásba, mint máskor.

Nem volt felhőtlen a jövőbe tekintés, és fogadalmak helyett csak hessegtettük a gondolatainkba betoluló aggodalmakat: ma még nincs itt az ideje, ma még ne gondoljunk semmi rosszra, ma még ne aggodalmaskodjunk. Majd, ha elmúlik az ünnep. Általában nem szeretjük a bizonytalant, azt, ami idegen, ismeretlen, kifürkészhetetlen, de úgy, ahogy most elnézem, rég nem indultunk új esztendőben ilyen titkokkal terhes utakra. 

 

Mást sem hallottunk az utóbbi időben, a 2008-as év utolsó heteiben, mint hogy 2009 lesz a válság legnehezebb éve, és alig telt el egy-két nap belőle, máris a hírek és gondolataink fő helyét a szentföldi háború és a gáz-kérdés foglalta el. Mindkettő ijesztő, hiszen csak most született a Kisjézus, és már baj van a szülőföldjén. S mi itt, négyezer kilométerre onnan, azonkívül, hogy rettenetesen sajnáljuk mindenféle nemzet gyermekeit, anyáit és katonáit, nem tudjuk, mi lesz ennek a következménye, nekünk eshet-e bajunk emiatt. De azt már biztosan tudjuk, hogy ha a kisebb és nagyobb hatalmak packáznak a gázzal, azt fagyosan fogjuk tudomásul venni. És úgy látszik, mindenre, még erre is fel kell készülni. Mit gondolnak, vajon fel lehet-e minden váratlanra, szokatlanra készülni?

Én nem tudom a jó választ, de úgy gondolom, ha valami veszélyeztet minket, vagy valami másként történik velünk, mint ahogy szokott, akkor abból, ha egy mód van rá, tanulunk. Hogy ha még egyszer előfordul, ne érintsen annyira. Mit tennének, ha valóban nem lenne gáz? Nem hiszem, hogy karba tett kézzel néznénk, hogy fagyoskodik a család, a gyermek. Na „ugy-e”, hogy nem? Máris meglódult a fantáziájuk. Nem hiszem, hogy nincs egy-két ötletük erre vonatkozóan, vagy akár csak a nehéz gazdasági helyzettel kapcsolatosan, illetve az ellen? Mert hiszem, amit egy amerikai közmondás mond, melyet egy pénzügyi tanácsadó válsággal kapcsolatos cikkében olvastam, hogy „Semmi sem indítja meg annyira az ember fantáziáját, mint ha tudja, hogy másnap reggel felakasztják”. Most hirtelen azt sem tudom, van-e ehhez hasonló székely közmondás, de annyit már tudok, hogy van élelmes székely mentalitás, s ez jól jöhet még gázmentes, inséges, válságos időkben.

Csak vegyük elő a csalafinta eszünket és mutassunk fityiszt mindennek, mindenkinek, s űzzük el a borúlátás ördögét. Tegyük körmönfontan, okosan, mástól vagy könyvekből tanulva. Például az emberi szolidaritást, olyant, amilyent ott láttam, ahol most háborúznak. És nem csak nehéz időkben. Szeptemberben Izraelben voltunk, és a Holt-tenger felé vezető út egyik kietlen, sivatagos szakaszán kidurrant az egyik autógumink, s a pótgumi is lyukas volt. Egyik oldalon magas szögesdrótos határ, a másik oldalon kiégett tankos, száraz, csupasz dombok. A déli órákban, amikor mindenki sziesztázik, sehol senki, csak mi öten voltunk az országúton a 42 fokos hőségben. Egyikünk a félelemtől rettenetesen kiborult, de a házigazdánk olyan nyugalommal viselte a helyzetet, hogy elhittük neki: meg fog oldódni. És lőn. Nemsokára megállt mellettünk egy terepjáró két férfival, s látva a helyzetet, gyorsan tették, amit tenni kell. Közben az idősebbik, az apa, mosolyogva nézte a társaságunkban lévő jajveszékelőt, és arra kérte a házigazdánkat, tolmácsolja neki: „Asszonyom, nyugodjon meg, nem emberi májat, csak az autógumit kell kicserélni!“.

Hát igen, mennyi mindenre lehet másként tekinteni, ha megváltozik a látószög, a viszonyitási alap. Összesen vagy három-négy órába tellett, amig elvitték a legközelebbi szervizbe a gumiabroncsot, s eközben segítőnk lekéste a halott bátyjáért rendezett évfordulós szertartást, ahová éppen indult. Semmit sem fogadott el, csak arra kért, hogy mondjuk el mindenkinek, hogy ez ott így szokás. Békeidőben egymás segítése szokás, nehéz időkben kötelesség.

Nem tudom, senki sem tudhatja, mit hoz a 2009-es esztendő, de ha kell, segítsünk. Figyeljünk egymásra, a barátok, a rokonok vegyék észre, ha baj van, és valaki emészti magát, mert nem lát kiutat a pénzügyi helyzetéből, nem tudja megadni a hitelt, egyéb adósságait, ha végrehajtással fenyegetik, hogy elveszik feje fölül a tetőt.

Ebben az évben váljon kötelességgé, hogy segítünk egymáson. Segítsenek a szülők, a rokonok, a barátok, anyagiakkal, tanáccsal, ki mivel tud, de mindenekelőtt segítsünk önmagunkon, lássuk be, hogy nem szégyen rendkívüli időkben, rendkívüli módon cselekedni. És próbáljuk megtalálni a másik látószöget. Vagy segítsünk megláttatni.

Kitartást ez új esztendőben!