Még egy év válság és a lelki állóképesség

Megjelent: Csíki Hírlap, 2009. 02. 17, kedd

Biztosan közgazdasági Nobel-díjat kapna az a bölcs, aki meg tudná mondani, hogy ezekben a szokatlan időkben hogyan kell viselkednie az embereknek, a gazdaság szereplőinek, a bankoknak, a kis- és nagyvállalkozónak, a munkaadónak vagy a munkavállalónak, de még a kormányoknak is, annyira szokatlan, mélyreható változásokat okoz ez a válság. Tudjuk, hallottuk, hogy volt, van sokféle bankválság, pénzügyi válság, gazdasági válság, van már rendszerválság is, de olvastam, hogy ez az átfogó nagy válság jellemválságot is fog hozni. 

 

Akár az én korosztályomnak, aki a kommunizmus mindent egységesítő, jegyre adott, havi egy kiló húsos (s azt is sokszor protekcióval!) világából akart kapitalistává, vállalkozóvá vagy jól kereső polgárrá avanzsálni, akár a fiatalabbaknak, akik a változás után nőttek fel vagy születtek, s már kapitalistának kellett volna lenniük, ha a szüleik mentalitása, neveltetése, nem okozott volna zavart a fejükben, mindenkinek nehéz volt megélni az utóbbi évek változásait, megszokni valamennyire azt, hogy az a biztos, hogy semmi sem biztos. De hogy ennyire, amennyire ez a válság mutatja, azt senki sem gondolta volna, még az igazi tősgyökeres kapitalisták, még az álomsikergyáros Amerika sem.

Semmi sem igaz, ami tegnap igaz volt, és semmit sem lehet tervezni, mert a valóság naponta meghiúsítja azokat a körülményeket, melyek a holnapi terveink alapjait képezik. Hogyan lehet túlélni ezt a helyzetet, hogyan lehet védekezni az ellen, amit még nem ismerünk teljes valójában? Mert hiába nem akarunk tudomást venni róla, és hiába szeretnénk a paplant még a fejünkre húzni, fel kell kelni és járni kell, minden nap járni és élni kell.

Tudomásul kell venni, hogy a tegnap volt megrendelése a cégünknek, el tudtuk adni az árut, a szolgáltatást, ma nem tudjuk, tegnap volt munkánk, ma nincs. Tegnap válogathattunk, hogy melyik állásajánlatot fogadjuk el, ma nincs ajánlat, állás sincs, tegnap a bank nyomta ránk a hitelt, ma tőlünk kéri, hogy mi hitelezzünk. Gyűjti a pénzt, nagy kamatokat ajánlva, és ha adna hitelt (de nem ad!), akkor sem kellene, mert miből adjuk vissza.

És hogyan lehet bölcs lenni, mit lehet mondani, azon kívül, hogy lesütöd a szemed, tördeled a kezed, s mondod is, hogy nagyon sajnálom, ha visszamondasz egy szolgáltatást, egy terméket, mert költségcsökkentés van, ha nem rendelsz már árut, ha el kell bocsájtanod egy alkalmazottat, vagy ha felmondtak neked a munkahelyen? Hogy lehet ez emberséges, vagy hogy lehet ezt emberségessé tenni?

Tehetünk szemrehányást magunknak, hogy nem voltunk hangyák, A tücsök és hangyából, figyelembe vehetjük és szórhatjuk a hamut a fejünkre, hogy mohóságunk, illetve mások mohósága juttatott ide, ahogy a pápa is mondja. De most már mintha késő bánat ezeken tűnődni, vagy mégsem? El kell gondolkoznunk azon, milyenek voltunk vagy vagyunk, hogy másmilyenek lehessünk. Tudnunk kell, honnan indulunk, ha most még nem is tudjuk, hova érkezünk. Senki sem tudja, látja, még a legnagyobbak sem, de azt igen, hogy össze kell fogni, hiába, hogy a jellemválság miatt előtérbe kerülhet majd néha „a dögöljön meg a szomszéd kecskéje is” mentalitás.

A múlt hét végén összedugták fejüket a világ legfejlettebb ipari országainak (Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Japán, Anglia, Németország, Franciaország és Olaszország, vagyis a a G7-ek) pénzügyminiszterei és más pénzügyi elöljárói. Megállapították, hogy ebben az évben még elhúzódik a válság, a sebezhetőbb országokban még súlyosbodhat a helyzet, tehát össze kell fogni, a pénzügyi rendszer gyengeségei, sebezhetősége miatt sürgős reformokra van szükség.

Ezt mondták: „Újra kifejezzük elkötelezettségünket, hogy együtt cselekszünk, amikor minden politikai eszközt felhasználva támogatjuk a növekedést és a foglalkoztatást, és megerősítjük a pénzügyi rendszert”, és hogy „a G7-ek elkötelezettek abban, hogy nem emelnek új korlátokat a világkereskedelem elé, tehát nem hoznak protekcionista intézkedéseket, amelyek csak súlyosbítanák a válságot”.

Együtt cselekedni, ez nekünk is feladat, mindannyiunknak. Szembe kell néznünk, világosan kell látnunk a kihívásokat, nem pedig menekülni a nehézségek elől. S ha minden akadály, nehézség ellenére tudunk félmegoldásokat, megoldásokat találni, azt jelenti, hogy erős, pozitív beállítottságú emberek vagyunk, akik beállítottságuknak köszönhetően meggyőződéssel hiszik, hogy képesek megváltoztatni a dolgokat. De az biztos, ehhez minden nap, minden percben edzeni kell lelki állóképességünket.