Mottó: „Akinek sok pénze van, annak lehet spekulálni, akinek kevés a pénze, annak nem szabad spekulálni, akinek pedig egyáltalán nincs pénze, annak muszáj spekulálni.” André Kostolany


2009. március 4., szerda

S akkor hová álljanak a belgák?

Megjelent: Csíki Hírlap, 2009. 03. 03, kedd

Mert már szinte négy hónapja új kormányunk van, de mintha megállt volna az idő Bukarestben, elveszítették a kormányrudat. Még mindig nem történik semmi határozott, azonkívül, hogy kifizették a tavalyi tartozásaik egy részét azoknak a csődbe és csőbe húzott cégeknek, amelyek szolgáltatói és építői, beszállítói voltak az államnak. S ezenkívül? Még mindig cserélgetik a helyi vezetőket, még nagyobb bizonytalanságot indukálva az amúgy is bizonytalanságban, a dolgok kérészéletűségében tobzódó életünkbe. 
 


De jó lenne, ha már kormányoznának is, mert bár én nem ültem viharos tengeren hánykolódó és kormányozhatatlanná vált hajón, de most el tudom képzelni, milyen. Olyan, mint ez az ország, mint jégen csúszó autó: a kormánya fölösleges vagy legalábbis annak tűnik. Válságban, krízisben, nehéz időkben jó, ha van, aki vezessen, jó, ha van akiben, amiben hinni, akire felnézni, kell a nyájnak a jó pásztor, másként nem lehet. Biztos, hogy a németeknek sem olyan jó az életük, de van nekik egy Angela Merkel, aki határozott. Vagy vegyük az amerikaiakat, akiknek szintén nem rózsás a helyzetük az ingatlanhitelek miatt, de ott van Barack Obama, s legalább egy ideig felnézhetnek rá, bízhatnak benne az emberek, tudják, hogy nem megvezetve, vezetve vannak.

Lehet, hogy hosszú és béketűrő hónapokra, lehet, évekre kell berendeznünk az életünket, és meg is tennénk, ha tudnánk, hogyan – mire. De olyan nagy a bizonytalanság, a félelem, s még azt sem tudjuk, mitől kell valójában félni. A félelem megbénít, tehetetlenné tesz, akkor is, ha tudjuk, ismerjük félelmünk okozóját, hátha még nem is tudjuk, mivel kell szembenézni. Csak kapkodjuk a fejünket, s már csodálkozni sem tudunk, hogy amíg tíz- és tízezrek veszítik el az állásukat, maradnak kenyér nélkül, kilátástalanul a családok, addig azért sztrájkolnak más tízezrek, hogy megmentsék juttatásaikat. Nagy a káosz. Egyfelől azt mondja a miniszterelnök, vagyis az állam, hogy csökkenteni kell a költségeket, és ezért példával járva elől megszünteti a miniszterelnöki kancelláriát, és leépít 136 embert. Addig szintén az állam másik fele, a saját intézményei, azok, akik a legjobban tudják, hogy mennyire csökken az adóbevétel, mennyien mennek munkanélküli segélyre, tiltakoznak az alacsony jövedelem miatt. Érti a fene! Valakinek el kellene magyaráznia, „hová álljanak a belgák”, most mi is van, kinek van igaza? Kinek higgyünk, amikor ömlik egyik hír a másik után, hogy itt is, ott is százakat bocsájtanak el, és rögtön utána, hogy sztrájkolnak? Vagy mindenkinek igaza van, de csak szerre?

Most akkor jobb, ha homokba dugjuk a fejünket és nem nézünk tévét, nem olvasunk újságot vagy jobb, ha látjuk a medvét? Szerintem jobb, ha tudjuk, mi van. Nemrég tanultam egy új kifejezést, megosztom önökkel, hátha valaki nem ismeri: „burn out” – jobban, misztikusabban hangzik angolul, mert magyarul egész egyszerűen kiégést, elsősorban érzelmi kiégést jelent. „A munkahelyen akkor kerülhetnek a munkatársak ebbe a depresszív állapotba, ha belefáradnak a munkába, elveszítik motivációjukat. Nem érzik azt, hogy maguk alakíthatják a cégen belüli folyamatokat, a napi stressz mellett külső körülmények döntenek a sikerről és kudarcról” – mondja a szakember. Vagy a tömeges leépítés után a cégnél maradt dolgozók elbizonytalanodnak, úgy érzik, ők is bármikor az utcára kerülhetnek. Elmegy kedvük a munkavégzéstől, viszont a munka mennyisége, a terhelés és ezzel együtt a napi stressz a leépítés miatt növekszik. Keressünk rá az interneten, tanuljunk belőle, és ne engedjük meg magunknak, hogy kiégjünk a sok nehézségtől.

Pedig most még jön egy pár dolog, ami miatt ismét erősnek kell lenni, és amitől, sajnos, újabb kisvállalkozások fognak tönkremenni, lehet pont olyanok, akik eddig tisztességesen adóztak. Változnak, illetve növekednek a helyi adók s a jövedéki adók is. Változik a cégek egy része esetében a profitadózás is, a kereskedelemben, a vendéglők, bárok, hotelek esetében, építkezésben, szállításban, profitadó helyett fix adózást fognak bevezetni (impozit forfetar), olyant, ami, például egyes fodrászoknak, kozmetikusoknak és egyéni vállalkozónak már ismerős. Még nem lehet tudni pontosan, bevétel után, asztalszám után, hogy lesz, de hogy egyeseknek, akik évek óta veszteségesek voltak, nehéz időket jósol.

S hogy még ennél gyakorlatiasabb dolgokról is szóljak, a cégek és azok könyvelői nehogy elfelejtsék, nem, nem az elkésett „mãrtisorról” beszélek, hanem arról, hogy a tegnap volt az utolsó nap, hogy letehettük az alkalmazottak jövedelembevallását (210-es „fisa fiscalã”). A cégvezetők kérjék a névre szólót a könyvelőtől és adják át aláírás ellenében az alkalmazottaknak, vagy tegyék ajánlva a postára. Tegnap volt az utolsó nap, hogy bevalljuk, jövedelmünk volt és adót fizettünk szakértői munkából, szellemi tulajdonból (stb.), az elmúlt évben osztalékot adtunk a tulajdonosoknak vagy külföldi állampolgártól, cégtől levont jövedelemadót fizettünk be az államnak vagy, hogy letegyük a külföldiek megadóztatásáról szóló tájékoztató nyilatkozatot (400-210-205-as adóbevallási nyomtatványok és a Tájékoztató nyilatkozat). Ha késve is jobb letenni, mint hogy teljesen elmaradjon. A munka mégis csak jó terápia, mert ha tesszük-tehetjük, amit kell, nem jut időnk a válságra gondolni.

Nincsenek megjegyzések: