Forradalmi (gazdasági) idők

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 10.25,  kedd

A hétvégén, nézve a magyar forradalomra szépen vagy kevésbé szépen emlékezőket, hallgatva az ünnepi híreket, hallom, hogy a magyar kormányfő nem vett részt az ünnepségeken (amiért kapott is hideget-meleget), mert fontosabb volt, hogy a brüsszeli barikádokon legyen, a magyarság érdekeit képviselje és megoldásokat javasoljon, mint az otthoni megemlékezéseken szónokoljon.
 

Hirtelen bevillant a gondolataimba az, hogy vannak olyan magyarok, akik most is, ezekben a vérzivataros gazdasági időkben, ha nem is olyan nagyot, világrendszereket repesztőt, bomlasztót, de mégis, apró kis forradalmakat csinálnak. Persze, nem olyan véres és felemelő eredménnyel, de a folyamatok sok mindenben hasonlítanak, egy fontos különbséggel, hogy a „fegyelmezetlenségért”, a sorból való kilógás miatt járó kígyó és béka, a megtorlás, az átkok nem keletről, és nem ágyúval, hanem szóban és írásban belülről, és belső segítséggel, Nyugatról jönnek.

Elgondolkodtató, ama fekete december óta még különösebben, hogy van-e még vajon a glóbuszon egy olyan nemzet, egy olyan haza, egy olyan ország, ahol szégyen hazafinak lenni? Ahol olcsó kabarékban, színházakban az egészséges humoron túl alázhatják sok pénzért a magyarságukat vagy hitüket megélni akarókat, s amelynek egyes lakói (mert nem mondhatom, hogy fiai!) megtagadják a nemzettársaikat, testvéreiket ( vagy csak lakótársaikat?!), határon innen és túl egyaránt, és elmennek nyugati udvarokba. Ott gyalázzák saját népüket, országukat, ott lobbiznak börtöntöltelék tulajdonosú, de nagyhatalmú, zsaroló szennylapoknál, hogy gyalázó cikkeket írassanak, kéz kezet mos alapon becstelen firkászokkal…
 

Hogy milyen apró forradalmakról is van szó? Hát például: a többlet bankadó és annak mértéke, amitől mindenki rosszul lett, amit mindenki támadott, aztán kiderült, hogy más országokban is bevezetik, de ilyen nagy, nemzetközi cirkusz nélkül, és végül az Unió is a zászlajára tűzte. A bankoknak is „részesedniük” kell a válságból, különösen, ha nagy részben “segítették” annak előidézését.
 

Aztán az egészségtelen ételek megadóztatása, ez a mi itteni magyar egészségügyi miniszterünknek nem sikerült. Pedig micsoda közvetlen és közvetett haszon lenne itt is, ha a hamburger- és üdítőadó miatt kevesebb, függőséget okozó szemetet ennénk és innánk. Jót tenne a saját zsebünknek, jó lenne az egészségügyi kasszának, ami végül is a mi zsebünk (persze, nem tenne jót a gyógyszergyáraknak!), mert kevesebb lenne a cukorbeteg vagy egyéb, az egészségtelen táplálkozás miatti betegség.
 

A multik megadóztatása szintén vörös posztó lett, ami ellen összefogtak a sértett multinacionális cégek, és az Unió megfelelő fórumain panaszt emeltek, szankciókat követeltek és követelnek ma is a magyar kormány ellen.
A valutahitelek, a svájci frankos lakossági hitelek törlesztési feltételei miatt is szégyenpadra állították Magyarországot, a média hangos volt attól, hogy kivonulnak a nagy bankok emiatt az országból. Eddig senki sem vonult ki. S ha kivonulnának, és a koncot ott hagynák, amit nem nagyon hiszek, az nem emiatt a fixált kamatos hitertörlesztés miatt lesz, ami végső soron lehet, hogy nem a legjobb megoldás, de megiscsak az emberek sorsával törődő határozatnak látszik. Itt nálunk valaki gondolt-e azokra az emberekre, akik hasonló gondokkal küszködnek?
 

S ilyen forradalmi tett lehetett az új magyar sajtótörvény is, bár ez látszólag nem tartozik gazdasági-pénzügyi körökbe. Vagy talán mégis? Mert milyen érdekeket is sért ez valójában? Azért gondolom ezt, mert e miatt a törvény miatt az 56-os forradalmat ellenforradalomnak címkéző kommunista kórust megszégyenítő módon, erős hangú lobbi gyalázta a magyar kormányt országnak-világnak, jobban fasisztázva, mint a születésemmel egybeeső, forradalmi idők után. Ismernek ilyen hazai példát? Tudnak ilyenről a román történelemből? Lehet, hogy van, csak az nem fáj annyira.
 

De ha azokra a madarakat és európai kancelláriákat, demokráciákat ijesztegető, magyargyalázó, kiváltságaikat féltő, sírva panaszkodókra gondolok, akkor ez a törvény is jó lehet, a többi kis forradalmak mellett. Abból következtetve, hogy a fent említett rendelkezések miatti bánat és aggodalom hogyan oldódott követni való példává! Éppúgy, mint a szépséges magyar kultúrát rangjának megfelelően támogató hasonló döntések sokasága, de szerintem még mindig nem elégséges volta.
 

Arra gondolok, hogy itt, velünk ilyenkor mi legyen? Hová álljanak a belgák? Kit lehet és kell ünnepelni, tisztelni, követni és szeretni? Ki az, aki értünk, mellettünk és velünk van? Mi a jó nekünk? Vagy ne érdekeljen, éljük a magunk tudathasadásos életét a mostani legnagyobb dilemmánkkal, hogy ungur, secui vagy maghiar?
 

Ezeken a dolgokon tűnődöm, és közben azon izgulok két ünnepi morfondírozás között, ha már így esett, hogy egyszerre születtünk, a Forradalom és én, és hogy erre az alkalomra még a magyar kormányfő sem tudott itthon maradni, akkor már tényleg hozzanak ott olyan döntéseket az európai kisemberek sorsával bizony néha játszadozni látszó európai “nagy emberek”, közöttük Sárközi, Merkel és a többiek, amelyek nem súlyosbítják tovább a már amúgy is elég válságos életünket. Ez tegnap nem sikerült nekik.
S emiatt most cseppet sem ünnepélyes és forradalmi módon, bukfences kanyarral, teljes szívemből egyetértek a román elnök aggodalmával és a hangos bírálatával, hogy az Unió vezetőinek hezitálása, határozatképtelensége miatt mi húzzuk a rövidebbet, itt és a többi forradalmi színhelyen élő sorstársainkkal együtt.