Egyszerűbben alapíthatunk céget

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 10..04,  kedd

A kormány elhatározta, hogy leegyszerűsíti a cégek létrehozásának módját, internetes módszerrel három nap alatt lehet ezt megtenni. Még nincs hatályban a törvény, de ha megjelenik és be is tartják, nagyon egyszerű lesz az eljárás, és még az alapítási költségek is csökkennének. Jó lesz, de eddig sem az alapítás bonyolultsága volt a legnagyobb gond!

A kormánynak vannak jó megmozdulásai, de sokszor, amit az egyik kezével ad, azt valahogy két kézzel veszi vissza a másik oldalon. Az utóbbi tíz évben alig volt olyan félév, hogy ne történt volna valamiféle törvényi módosítás a cégalapításban. Hol az engedélyeztetési eljárás módosult, hol az alapító okiratot kellett módosítani a társasági törvény változásai miatt. Máskor pedig a tevékenységi kódokat, számokat kellett módosítani (cod CAEN), évente, kétévente, mert radikálisan megváltoztak, kicserélődtek, összevonták vagy kiterjesztették a tevékenységeket. Később, mert az Unióval harmonizálni kellett ezeket, időközben tiltott lett pár kód, vagy csak egy-két kóddal működhettek bizonyos üzleti tevékenységek. Sorolhatnám, de a lényeg az, hogy a sok kötelező módosítás miatt mindannyiszor mélyen a zsebbe kellett nyúlniuk a cégeknek. Sok cég alapító okirata évek óta nem tud megfelelni a törvényes előírásoknak, költői túlzással élve, „törvényen kívül van”, mert mire sikerült megmódosíttatnia a papírjait az egyik változtatás miatt, addigra jött egy újabb, és újabb, végeérhetetlenül.

Úgy néz ki, mintha ezek az idők, sajnos, nem az alakuló cégeknek, hanem a széthulló, megszűnő tönkremenőknek és az erős gyomorral rendelkező, mások nyomorúságát a végletekig kizsigerelő, cégtetemeket eltakarító, üzleti dögkeselyűknek „kedveznének”. Ilyenek a törvények, a gazdaságiak és az élet törvényei egyaránt. Egyik születik, a másik meghal. Folyamatosan, szünet nélkül egyre többen kényszerülnek pár fős vállalkozásaik megszüntetésére, és egyre többen látják lehetetlennek itthon az életüket, és készülnek külföldre, ahol az itthoninál néha sokkal nehezebb és méltatlanabb körülmények között dolgozva, de a keresetük többszörösét is megszerzik. Vagy választják a feketegazdaság törvénytelen, ám sokszor élhetőbb formáját. Nincs cég, nincs ellenőrzés, nincs adó, nincs áfa! Félelmetes, milyen mélyek kezdtek lenni a feketegazdaság bugyrai.

Olvasom a jó hírt a cégalapítás könnyítéséről, és hallom a kevésbé jó hírt, például, az autójavító műhelyek esetében, hogy az eddigi eljárással ellentétben, minden tevékenységre és autómodellre, évjáratra külön tarifát kell fizetni, hogy a szakmai működési engedélyt megkaphassák. Akkorát, hogy azt lehetetlen kitermelni és kifizetni egy kisebb cég esetében, amelynek egy-két alkalmazottja van. Ha ez beigazolódik, feltehetjük a kérdést: vajon ez az egyetlen útja a biztonságos javításnak, vagy ez az útja a külföldi márkaszervizek éltetésének, ugyanúgy, mint a kis boltok megfojtásának a bevásárlóközpontok terjedésével? Itt is, ott is, és még számtalan példa esetében, alkalmazottak és családok ezrei bánták, vagy fogják bánni! Mintha minden ilyen intézkedéssel, csavarral munkanélkülieket akarnának termelni. Jó lenne, ha a kormány és a mi képviseletünk is ezekkel az életbevágóan fontos dolgokkal is foglalkozna. A kis- és középvállalkozások adják Európa-szerte a munkahelyek hetven százalékát, és nem a telefonokat gyártó, „fogom magam, veszem sátorfámat és megyek, mert nem elég a profit”, hosszú távra megbízhatatlan típusú fejlesztések. (Mi sem kellene megvegyük a termékeiket az ilyeneknek!)

Azokat kellene jobban segíteni, akik nem akarnak a nagyobb haszonért a világ másik végére elhúzni, hanem itt szeretnének, pár embernek munkahelyet teremtve, tisztességesen megélni, gerincesen, egyenesen, ember módjára, anélkül, hogy azt éreznék, hogy kiszolgáltatottan, kisemmizetten, hitelekkel szédítetten, nem egyebek, mint kötélen rángatott bábuk. Vagy egy tömhető gyomor, amit a multinacionális cégek, több ezer kilométerről ideöntött, élelemnek nevezett szemetével, többek között enyvállagú fagyasztott csirkéjével, vagy egy nap után penészedő, kenyérnek nevezett habszivacsával kell táplálni.
Azokat kellene támogatni, jutalmazni, példaként felmutatni, akiknek minden nehézség ellenére volt vagy van bátorságuk egy céget alapítani, egy embert alkalmazni.
Ha gyakorlatunk lenne az évszázados kapitalizmusban, akkor talán az sem lenne ennyire fájdalmas, hogy a cégek is kimúlhatnak, csődöt mondhatnak, talán lenne stratégiánk is, vagy példa rá, hogy miként kell átélni, sőt átszervezni az életünket az ilyen periódusokban. De sem gyakorlatunk nincs, sem stratégiánk. Nem tanítja meg senki, hogy akkor is van élet, ha beáll a csőd, és akkor is van család, és milyen jó, hogy „csak” a cégünkkel van baj, és nem a családunkkal, az egészségünkkel.

Megalapítjuk az elején nagy álmokkal, bátorsággal, elhatározással a céget, és ha működik, akkor az azért van, mert működteti a tulajdonosa, aki egy személyben vezetője, menedzsere és szakembere a cégnek, kifulladásig. De a legtöbb kisebb cég önmaga, a tulajdonos–szakembere nélkül nem tudna létezni, hiába vannak alkalmazottai. Mert nemhogy arra gondoltunk volna, hogy csőd is érheti a cégünket, de arra sem terjedt ki figyelmünk, hogy mi lesz, ha valami miatt akadályoztatva leszünk tulajdonosi és szakemberi minőségünkben. Például betegség vagy valami más miatt. Hogy ha jól megy, vagy éppen ellenkezőleg, ha baj van, ki és hogyan viszi tovább a céget: a gyerekünk, a társunk, egy megbízható munkatársunk, vagy kinek a fejére omlik az egész, amikor mi soha, senkivel sem osztottuk meg a cégünk dolgait? Legtöbb vállalkozó nem szereti bevallani, hogy baj van a cégével, úgy gondolja, hogy otthon úgysem értenék meg, és leomlana a nimbusza, vagy hogy elég neki a maga baja, mást is terheljen vele? Ezen is el kellene néha elmélkedni.

Ez a periódus tehát, a kisebb cégek – de nem csak – szempontjából úgy néz ki, mintha nem a kibontakozásé és az alkotásé lenne. Ennek ellenére bátorítani, segíteni kell a vállalkozói szellemet, és példának kell állítani minden megvalósítást, ami csak lehetséges. Soha jobban, mint most! Ha még ilyen bénán, gügye módon tesszük is, a cégek bejegyzésének könnyítésével, ilyen formai dologgal kezdődik is (persze, miután meggondolatlanul kinyírtunk a mikróadóval és más hasonló tisztítási cselekedetekkel sok ezer céget!), csak történjen, csak legyen valami velünk is, bennünk is, azért is, hogy ne mindig a kormánytól és mástól várjunk. Valami, amitől nem lesz alapvetően könnyebb, de ami bátorít, hogy a kevésnek is örülni tudjunk, ne kétkedéssel és cinikusan fogadjuk.