Pénz-Ügy - Könyvelők: mérlegképesek és feketések

Megjelent: Csíki Hírlap, 2008. 02. 19, kedd 

Új vállalkozást indítunk, kezünkbe véve saját sorsunkat, vagy egyszerűen kényszervállalkozók leszünk, mert a cégünk ahol dolgoztunk, tesz róla? Vagy tevékenykedünk évek óta, de már nem tudnak minket feketén fizetni, nem fognak velünk dolgoztatni, mert nem tudunk számlát adni? Mindegy, honnan indulunk, megszületett a nagy döntés: céget fogunk alapítani. 

 

De ki legyen könyvelő? A fene egye, ki találta ki ezt a nagy „birokráciát”, muszáj egy ilyen aktakukacot is megfizetni, hogy csinálja meg a papírokat! De nem akárhogy, a havernak is úgy csinálják, hogy ne kelljen adót fizetni, TVÁ-t sem, semmit se, s nekem se legyen bajom senkivel, ne is lássam ezt az egészet, mert utálom a papírmunkát.
 

De honnan szerezzen információt a friss „üzletember”? Hát például ott vannak a rokonok, szomszédok, ismerősök, barátok, sorstársak, és ők ilyeneket mondanak: „Ehhez menj, mert ez olyan helyen dolgozik, hogy lesz segítség. Nem lesz gondod a hatósággal, mindent el tud intézni. Igaz, nem tud szerződést írni, számlát adni, de hát zsebből kifizeted az azt 200-300 lejt, igaz, a folyosón lesni kell, mikor megy el a főnöke, hogy oda tudd adni a papírokat. Igaz, amikor hitel kell, nem tud eljönni veled a bankba a hiteltárgyalásra, és a hitelpályázatot is nehezen tudja kitölteni, mert mindig délelőtt dolgozik. Emiatt nem tudja elvinni az adóbevallásokat sem az adóhatósághoz, sem a munkaszerződéseket a munkakamarához, az átutalási megbízásokat sem a bankba vagy a kincstárba. Nem tud az ellenőrzéskor ott lenni, neked kell ott izzadni a gárdával s a pénzügyesekkel, megbüntetni sem tudják, mert valójában nem is létezik, az aláírásával legalábbis sehol, a felelősségvállalásával sehol, de megéri, mert vele biztonságban vagy, a megfelelő helyen dolgozik.” Vagy ilyeneket: „Ahhoz menj, mert igaz, hogy egy másik cégnek az alkalmazott könyvelője, de tanult, okos és ott né, könyvel még amellett vagy húsz cégnek. De esse drága, mert a tulaja számítógépén mindent megcsinál, minden tudománnyal naprakész, mert az alkalmazó cége mindent megrendel, megvesz, ami az okulására szükséges, elküldi tanfolyamokra, a telefonjait is a cég fizeti, nem kell te hívjad, még egy kicsi papír is kikerül attól a cégtől a nyomtatásokra. Ideje és lehetősége is van ki-bemenni a városba, s egyúttal a te dolgaidat is elintézi. Igaz, hogy ő sem ad számlát, de valóságos intézményt, irodát telepített az anyacégére vagy hivatalára: van a tulajdonosának vagy az államnak az adófizetőtől pénze.”
 

Ezeknek a mondásoknak azonban nem jó hitelt adni, mert ez csak a tájékozatlanabb vállalkozók fantáziaszüleménye. De tudják, tovább mocorog bennem a huncut, székely ördögöcske: ha mégis lennének ilyenek, mi lenne bennük a közös?


Az lehet (de ez egyáltalán nem biztos!!!), hogy nagyon jól könyvelnének, ismernék a szakmát, de: 1. Ők lennének azok, akiknek nincs engedélyük a könyvelésre. Ez pedig pont olyan, mintha a sebésznek, akinek a kése alá kellene feküdnöd, nem lenne orvosi diplomája. De mivel húsz éve a kórháznál dolgozik, sokat látott, azt állítja, jól műt, és otthon féláron meg tudja oldani neked a dolgot; 2. Nem vallanák be a fekete és igen jelentős keresetüket, és ennél fogva nem is késnének az adóbefizetéssel; 3. Nem fizetnének tagdíjakat különböző kamaráknak, és bevétel utáni díjat sem; 4. Szakmai biztosításuk sem lenne, s ha volna, sem lehetne érvényesíteni, mert nem kötnének szerződést a vállalkozóval – aki pedig ma már egy 50 lejes munkát sem végezhet szerződés és rendes elszámolás nélkül; 5. A fent leírtak miatt sokkal olcsóbbak lennének, mint a hivatalosan könyvelők (vagy mégsem?); 6. Bár dolgoznának a vállalkozónak, ha aláírásról, ellenőrzésről, felelősségvállalásról és büntetésről van szó, egyáltalán nem léteznének.
 

Az is lehet viszont, hogy ők lennének, akik a törvény betűjét számon kérnék egy másik cégnél. Annál, amelyet nem ők zugkönyvelnek, minden más vállalkozót és annak hivatalos könyvelőjét potenciális bűnözőnek tartva, büntetnék a vállalkozót és büntetnék azt, aki hivatalosan könyvel, és mint Justitia, egyik kezükben a pallos (a mérleg helyett), amivel lesújtanak rád, a másikban a könyv: a fekete könyvelés, amiben sosincs hiba.
 

Brrrrrrrr! Szerintem, ez csak rossz álom, és a valóságban ilyenek nincsenek. Kányádival mondom: „senki se látta, mégis beszélik”. Senki sem tudta, merte vagy akarta bebizonyítani, hogy léteznek, sem aláírással, sem felelősségvállalással, sem kártérítéssel, sem törvény előtti számonkéréssel. És ha mégis volnának, a törvényalkotó, a törvényt, törvényességet mindenkivel, betartató, büntető vagy megértő, vállalkozóbarát hatóság rögtön intézkedne, hogy ne legyenek. Igaz? Mert kinek lenne jó az, ha a vállalkozó egy ilyen fantázia szülte lény miatt tönkremenne, a sok büntetéstől, a rosszul számolt adóktól, büntetőkamatoktól kipurcanna, és nem tudná behajtani a kárt a nem létező könyvelőjén. És ezután már végleg nem fizetne adót az államnak, nem tudná eltartani önmagát, a családját, és el kellene bocsátania a két-három alkalmazottacskáját? Senkinek.
 

Egyáltalán, hogy juthat valakinek ilyen az eszébe, hogy az egyik oldalon a „vállalkozóbarát, megértő, oktató, és a törvényt egyformán alkalmazó-, tisztelő, büntető, hajthatatlan hatóság” a másik oldalon bátorítaná a törvénytelenséget? Kétkulacsos hatóság?
 

Nem. Ez képtelenség. Ez mese. Az a hatóság, amelyiket én ismerem, az nem ilyen.
 

És hát akkor hogy is állunk? Ki is az könyvelő és hol terem, ki és hogyan könyvelhet törvényesen? Kinek van biztosítása? Ki írhat alá? Ki felel?!


Elmondom a következő részben.