Milyen jó lenne, ha igaz lenne, hogy rokonok vagyunk a japánokkal, gondoltam magamban, mikor hallgatva a rádiót, megszólalt egy tudós, egy magatartáskutató, aki évekig élt és végzett kutatómunkát Japánban. Elmagyarázta, miért ilyen fegyelmezettek a japánok, és hogy miért fognak gyorsan kilábalni ebből a szerencsétlenségből. Azért, mert az első gondolatuk nem a siránkozás, elégedetlenség, a külső körülmények okolása, hanem az, hogy miként segíthetnének másokon, a közösségen, a hazájukon; hogyan és mit lehet tanulni a történtekből, és gyorsan újra felépíteni mindent, amit lehet, még jobban, ahogy volt, nem várni segítséget senkitől, sem külföldtől, sem mástól, dolgozni, tenni azonnal, maradéktalanul. Az, hogy a természetet szidják, meg sem fordulna a fejükben, mert tudják, hogy minden, a föld, a tenger, a hegyek, a hurrikán, a földrengés isteni eredetű. Tudják, a természet hatalmasabb, mint az ember.
Mindenesetre, csak megrendüléssel lehet szemlélni, ahogy dühöngés nélkül, végtelen türelemmel állnak sorba egy almáért vagy vízért, és nem akarnak elmenni a lakóhelyükről, csak a legvégső esetben.
Ehhez képest, nekünk gyakran semmi nem jó: ha esik az eső, ha hull a hó, ha hideg van, ha sokáig tart a tél, ha borús az ég, ha süt a nap, ha meleg van…, hiába van üzemanyag, mert drága, az ennivaló szintén, ha van munka, az is baj, mert dolgozni kell, ha nincs, az is, mert nincs pénz, ha jól megy másnak, ki tudja, miért…, s ha nem, hát akkor tökéletlen.
Pedig, ha most erre a hatalmas szerencsétlenségre gondolunk, az egyéni és közösségi tragédiákra, a föld színéről eltűnt emberekre, városokra, akkor biztosan állíthatjuk, hogy jól vagyunk, nagyon jól vagyunk.
Szépen, méltóságteljesen ünnepelhettünk. Büszkék lehettünk az ünneplőbe öltözött és a szépen ünneplő polgárainkra, elöljáróink némelyikére, a kórusra, táncosokra, mindenre és mindenkire.
A tavasz is eljön, már csak napok kérdése. És egyéb jó hírek is vannak: vannak finom vizeink, almánk is, számtalan fajta. De kenyerünk is, sokféle, harmopanos, házi, domokosi, csángó, karcfalvi, csíki, szentmártoni kenyér, és sorolhatnám végeérhetetlenül, amit egyre több és több vállalkozó, cég tesz az asztalunkra. Vannak finom székely és góbé márkájú termékeink, amivel már a külföldi barátainknak is lehet dicsekedni.
Aztán van szépülő városunk, más városok lakóinak csodálatára, szép, az ünnepséghez méltó Vár terünk, új ruhát öltő, sok évszázados iskolánk, a közeljövőben megújuló városközpontunk, vannak járdáink, útjaink, igaz, néha lyukasak, sárosak, de a lábunk alatt vannak, stabilan.
Ilyenkor, ha az elszabadult áradatot, a házakat, hajókat és járműveket játékszerként elsodró félelmetes jelenséget nézzük, és az agyunk nem akarja azt valóságként befogadni, még a csíki parkolók is megszépülnek, rendezettnek és szabályosnak tűnnek, és örülünk, hogy egy-egy lejjel mi is, és az idegen is, aki idejön, hozzájárul, hogy szebb legyen a városunk.
Hogy vannak kellemetlenségek itthon, még ha ilyen jól vagyunk is a japán eseményeket figyelembe véve?
Hát vannak, bár ezek nem mindenkire érvényesek. Mert a kormány például most hozta ki azt a végrehajtási utasítást, eljárást, amely szerint a 50 000 lejnél nagyobb, nem adózott jövedelemből származó vagyonokat ellenőrizni fogja. Azokat a személyeket, akiket kiválasztanak ellenőrzésre, nem kötelező értesíteni, és a kiválasztás módja ellen sem tiltakozhatnak az ellenőrzés első fázisában. Azoktól a cégektől és intézményektől, amelyektől az ellenőrzött jövedelme származik, az ellenőrök kérhetnek információkat, dokumentumokat. Kérhetnek adatokat hitelekről, adományokról, ajándékokról, örökségekről és bármiről, ami a nem adózott vagyonnal kapcsolatos.
Van, aki felháborítónak találja a kormánynak ezt az „amnesztiáját”, mert az egyszerű 16 százalékos adó tisztára mossa azokat, akik törvénytelenül szerezték a vagyonukat, azokhoz képest, akik rendesen adóztak, például közel 30 százalékot fizettek, ha egyszerűsítünk (16% profitadót és 16% osztalékadót az adózott összegre).
És aztán vannak ezen a téren is jobb hírek. A kormány most, hét elején tárgyal arról, hogy végre valami gazdaságélénkítő programokkal segítené a vállalkozókat. Beszélnek az egységes adó csökkentéséről, a fizetés járulékainak csökkentéséről, beruházásokról, fejlesztésekről, hitelgaranciákról és más intézkedésekről, amelyek kimozdítanák kétéves téli bénultságukból a vállalkozások egy részét. A külföldi elemzések is enyhe növekedést ígérnek erre az évre.
Nagyon várjuk, mert nagyon ideje lenne, de addig is rendkívül jól vagyunk a katasztrófát átélt japánokhoz képest. Süt a nap, és most már biztos tavasz lesz, akkor is, ha a hét egy kis, gyenge havazással kezdődött.
Ehhez képest, nekünk gyakran semmi nem jó: ha esik az eső, ha hull a hó, ha hideg van, ha sokáig tart a tél, ha borús az ég, ha süt a nap, ha meleg van…, hiába van üzemanyag, mert drága, az ennivaló szintén, ha van munka, az is baj, mert dolgozni kell, ha nincs, az is, mert nincs pénz, ha jól megy másnak, ki tudja, miért…, s ha nem, hát akkor tökéletlen.
Pedig, ha most erre a hatalmas szerencsétlenségre gondolunk, az egyéni és közösségi tragédiákra, a föld színéről eltűnt emberekre, városokra, akkor biztosan állíthatjuk, hogy jól vagyunk, nagyon jól vagyunk.
Szépen, méltóságteljesen ünnepelhettünk. Büszkék lehettünk az ünneplőbe öltözött és a szépen ünneplő polgárainkra, elöljáróink némelyikére, a kórusra, táncosokra, mindenre és mindenkire.
A tavasz is eljön, már csak napok kérdése. És egyéb jó hírek is vannak: vannak finom vizeink, almánk is, számtalan fajta. De kenyerünk is, sokféle, harmopanos, házi, domokosi, csángó, karcfalvi, csíki, szentmártoni kenyér, és sorolhatnám végeérhetetlenül, amit egyre több és több vállalkozó, cég tesz az asztalunkra. Vannak finom székely és góbé márkájú termékeink, amivel már a külföldi barátainknak is lehet dicsekedni.
Aztán van szépülő városunk, más városok lakóinak csodálatára, szép, az ünnepséghez méltó Vár terünk, új ruhát öltő, sok évszázados iskolánk, a közeljövőben megújuló városközpontunk, vannak járdáink, útjaink, igaz, néha lyukasak, sárosak, de a lábunk alatt vannak, stabilan.
Ilyenkor, ha az elszabadult áradatot, a házakat, hajókat és járműveket játékszerként elsodró félelmetes jelenséget nézzük, és az agyunk nem akarja azt valóságként befogadni, még a csíki parkolók is megszépülnek, rendezettnek és szabályosnak tűnnek, és örülünk, hogy egy-egy lejjel mi is, és az idegen is, aki idejön, hozzájárul, hogy szebb legyen a városunk.
Hogy vannak kellemetlenségek itthon, még ha ilyen jól vagyunk is a japán eseményeket figyelembe véve?
Hát vannak, bár ezek nem mindenkire érvényesek. Mert a kormány például most hozta ki azt a végrehajtási utasítást, eljárást, amely szerint a 50 000 lejnél nagyobb, nem adózott jövedelemből származó vagyonokat ellenőrizni fogja. Azokat a személyeket, akiket kiválasztanak ellenőrzésre, nem kötelező értesíteni, és a kiválasztás módja ellen sem tiltakozhatnak az ellenőrzés első fázisában. Azoktól a cégektől és intézményektől, amelyektől az ellenőrzött jövedelme származik, az ellenőrök kérhetnek információkat, dokumentumokat. Kérhetnek adatokat hitelekről, adományokról, ajándékokról, örökségekről és bármiről, ami a nem adózott vagyonnal kapcsolatos.
Van, aki felháborítónak találja a kormánynak ezt az „amnesztiáját”, mert az egyszerű 16 százalékos adó tisztára mossa azokat, akik törvénytelenül szerezték a vagyonukat, azokhoz képest, akik rendesen adóztak, például közel 30 százalékot fizettek, ha egyszerűsítünk (16% profitadót és 16% osztalékadót az adózott összegre).
És aztán vannak ezen a téren is jobb hírek. A kormány most, hét elején tárgyal arról, hogy végre valami gazdaságélénkítő programokkal segítené a vállalkozókat. Beszélnek az egységes adó csökkentéséről, a fizetés járulékainak csökkentéséről, beruházásokról, fejlesztésekről, hitelgaranciákról és más intézkedésekről, amelyek kimozdítanák kétéves téli bénultságukból a vállalkozások egy részét. A külföldi elemzések is enyhe növekedést ígérnek erre az évre.
Nagyon várjuk, mert nagyon ideje lenne, de addig is rendkívül jól vagyunk a katasztrófát átélt japánokhoz képest. Süt a nap, és most már biztos tavasz lesz, akkor is, ha a hét egy kis, gyenge havazással kezdődött.
1 megjegyzés:
Nem tudom, csak sejtem, hogy a japánok azért annyira segítőkészek és hazafiasak, mert valószínű a bizalom kölcsönös mindenki részéről.
Megjegyzés küldése