Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 04. 18, kedd
A miniszterelnök úgy jelentette be ezt a változást, hogy azt lehetett hinni, ezzel együtt a Kánaán is megérkezik ide ebbe a hitelekkel, inflációval, korrupcióval, munkanélküliséggel és ostobasággal megnyomorított országunkba, mert ismét “megsegítették” a nemzetgazdaságot,s különösen azt a 349000 kisvállalkozást, akinek 35000 (?) eurónál kisebb az árbevétele.
Megszületett a számviteli törvény módosításának tervezete, és elterjedt, hogy ezeket a kis cégeket nem kell hivatásos, független, engedéllyel rendelkező, számlaképes könyvelőnek könyvelnie, elég, hogy ha - a tervezet szerint és egy kis költői túlzással - az illető egyetemet végzett gazdasági igazgató, vagy szakirányú egyetemet végzett közgazdász. És szerződése van.
De úgy tűnik,a nyilatkozók szerint, hogy az átlag havi 12000 lej (vagy napi 400 lej) árbevételt megvalósító cégeknek, a gazdasági-pénzügyi helyzete azonnal megjavul, mihelyt lecseréli miniszteri ajánlásra, a sorszámmal és pecséttel „megbélyegzett, közutált kaszt” tagjai közül kikerülő szolgáltatóját.
Ha nem volna szánalmas, nevetségesnek mondanám, hogy ilyenekkel etetik az embereket, hogy ettől minden egyszerűbb és olcsóbb lesz, s ezzel a rendelkezéssel majd munkája lesz a főiskolát végzettek egy részének. Cui prodest?
Hamis! És szomorú, hogy mennyire el van szakadva a hatalom a valóságtól, remélem csak a nyilatkozataik szintjén, a jóváhagyott törvény valóságosabb lesz! Eddig sem használtunk 30-50 számlánál többet, és most is csak két részből áll a kis cégek mérlege,azokból a 10-es és 20-as kódozású nyomtatványokból és mellékletekből, melyeket szerintem, soha még élő ember fia el nem olvasott ott, ahová ezeket letenni volt kötelesség. Igaz, hogy lehet még egyszerűsíteni ezen a nyilvántartáson is, de ez a módosítás, bár úniós követelmény, nem oldja meg sem a cégek kínjait, pénztelenségét és még kevésbé a sok állás nélküli, közgazdasági egyetemet végzett fiatal sorsát. Egyetlen kis cég piaci helyzete sem javul meg ettől a törvénytől, mert nem változik semmi, egyes paragrafusokon kívül, minden marad a régiben, nem gyakorol, semmilyen, a cégeknek hasznot hozó kegyet a kormány.
Mert csak az nem tudja, aki nem akarja, minden szinten, kivéve a pénzügyminiszter és a Boc szintjét, igaz nem tudom, hogy ez alsó vagy felső szint-e, hogy mostanig is, az könyvelt, aki akart, esetleg olyan is volt közötte, aki tudott is. És ezután is így lesz egy ideig! Feketén, szerződés és felelősség nélkül! A kis cégek könyvelésének 60-70 százalékát most is, és ezután is a hatóság emberei, állami tisztviselők, vagy mások végzik, másodállásban vagy rejtett tevékenységként, főmunkaidő alatt, de kivétel nincs, mindenki gyakorolja ezt a szakmát, nincs pardon, még a vécés nénik is könyvelnek, (amúgy sincsenek már közvécék, szükség van átképzésre!), de különösen olyanok végzik, akik mellett a szakma, mint a gyorsvonat, úgy húzott el, és akik életükben még soha nem fizettek egy fitying adót sem, az ebből származó jövedelemért annak az államnak akitől az állami fizetést elvárják. Ebben a húzd meg-ereszd meg, kell engedély, nem kell engedély a könyvelőnek játékban, mint sok más helyen, sohasem kellett a törvényt betartani, vannak orwelli egyenlők és egyenlőbbek. A könyvelői munka nagy része, amint írtam, nem arról híres, hogy a látható fehér zónában tartózkodna, még a szürkében sem, ez mélyen a fekete szolgáltatások sokaságát gyarapíjta, együtt, más, zugirodákban végzett, vagy házhoz szállított szolgáltatásokkal, árusított termékekkel együtt, irdatlan nagy károkat okozva tulajdonosoknak és államnak egyaránt.
Lehet, hogy egy olyan állam, aki maga is tisztességtelen, nem érdemel csak tisztességtelen válaszokat?„Ha nem így gondolkodol, egyszerűen éhen halsz, elvérzel”, mondják mind többen, látva a törvényességnek, az egyenes, tisztességes, becsületes élet hiányának vagy hiábavalóságának ezeket a példáit. (Le)sajnálni való, az, aki ebben a szakmában, de bármelyik másban is, érvényesülni akar, tisztán akar tisztes megélhetést biztosítani a családjának és munkatársainak. Kacagó kórus szól az ilyen küszködő, kicsinyke, törpe sziszifuszokról, de Strauss is, a Denevér című nagyoperettjének kacagóáriáját az ehhez hasonló balfácánokról mintázta.
De vajon tényleg ez lenne követendő példa? Kötve hiszem!
Írtam még, ezekről és hasonló dolgokról, de vajon illik-e, ilyenekkel mások, minél nagyobb csaló, annál fájósabb tyúkszemére lépni? Hogy meg lehet inni a levét, megböjtölni majd a mondataim következményeit? Lehet, igen, de ez már nem számít, amúgy is böjt van, a szó átvitt és konkrét értelmében is. Mindenkinek meg kell járnia maga Kálváriáját, anélkül nincs tisztulás, jobbulás, nincs gyógyulás, nincs megváltás. Sem egyéni, sem társadalmi szinten. Enélkül nem tanulunk semmit. Hiába van azonnali eredményre törekvés, menedzseri elvek szerinti haszonvárás, hiába szeretnénk most, azonnal, tegnap mindent, látványos változást, jobbulást, mindennek meg van az érési, kihordási ideje. Egy létező, valóságos világban élünk, ahol katasztrófák és válságok figyelmeztetnek arra, hogy mindennek „ideje van”, ami az abból is látszik hová merültünk és emelkedtünk az eltelt húsz év alatti demokráciában, miféle purgatóriumokat, iskolákat, mélységeket és magasságokat jártunk meg, de még inkább most, az utóbbi két-három évben, a válság idejében. Bizonyos dolgokban kell, hogy legyen türelmünk és erőnk tanulni és várni. Most, Húsvét táján, különösen jó alkalom elgondolkodni és gyakorolni ezt a türelmet és várakozást.
Megszületett a számviteli törvény módosításának tervezete, és elterjedt, hogy ezeket a kis cégeket nem kell hivatásos, független, engedéllyel rendelkező, számlaképes könyvelőnek könyvelnie, elég, hogy ha - a tervezet szerint és egy kis költői túlzással - az illető egyetemet végzett gazdasági igazgató, vagy szakirányú egyetemet végzett közgazdász. És szerződése van.
De úgy tűnik,a nyilatkozók szerint, hogy az átlag havi 12000 lej (vagy napi 400 lej) árbevételt megvalósító cégeknek, a gazdasági-pénzügyi helyzete azonnal megjavul, mihelyt lecseréli miniszteri ajánlásra, a sorszámmal és pecséttel „megbélyegzett, közutált kaszt” tagjai közül kikerülő szolgáltatóját.
Ha nem volna szánalmas, nevetségesnek mondanám, hogy ilyenekkel etetik az embereket, hogy ettől minden egyszerűbb és olcsóbb lesz, s ezzel a rendelkezéssel majd munkája lesz a főiskolát végzettek egy részének. Cui prodest?
Hamis! És szomorú, hogy mennyire el van szakadva a hatalom a valóságtól, remélem csak a nyilatkozataik szintjén, a jóváhagyott törvény valóságosabb lesz! Eddig sem használtunk 30-50 számlánál többet, és most is csak két részből áll a kis cégek mérlege,azokból a 10-es és 20-as kódozású nyomtatványokból és mellékletekből, melyeket szerintem, soha még élő ember fia el nem olvasott ott, ahová ezeket letenni volt kötelesség. Igaz, hogy lehet még egyszerűsíteni ezen a nyilvántartáson is, de ez a módosítás, bár úniós követelmény, nem oldja meg sem a cégek kínjait, pénztelenségét és még kevésbé a sok állás nélküli, közgazdasági egyetemet végzett fiatal sorsát. Egyetlen kis cég piaci helyzete sem javul meg ettől a törvénytől, mert nem változik semmi, egyes paragrafusokon kívül, minden marad a régiben, nem gyakorol, semmilyen, a cégeknek hasznot hozó kegyet a kormány.
Mert csak az nem tudja, aki nem akarja, minden szinten, kivéve a pénzügyminiszter és a Boc szintjét, igaz nem tudom, hogy ez alsó vagy felső szint-e, hogy mostanig is, az könyvelt, aki akart, esetleg olyan is volt közötte, aki tudott is. És ezután is így lesz egy ideig! Feketén, szerződés és felelősség nélkül! A kis cégek könyvelésének 60-70 százalékát most is, és ezután is a hatóság emberei, állami tisztviselők, vagy mások végzik, másodállásban vagy rejtett tevékenységként, főmunkaidő alatt, de kivétel nincs, mindenki gyakorolja ezt a szakmát, nincs pardon, még a vécés nénik is könyvelnek, (amúgy sincsenek már közvécék, szükség van átképzésre!), de különösen olyanok végzik, akik mellett a szakma, mint a gyorsvonat, úgy húzott el, és akik életükben még soha nem fizettek egy fitying adót sem, az ebből származó jövedelemért annak az államnak akitől az állami fizetést elvárják. Ebben a húzd meg-ereszd meg, kell engedély, nem kell engedély a könyvelőnek játékban, mint sok más helyen, sohasem kellett a törvényt betartani, vannak orwelli egyenlők és egyenlőbbek. A könyvelői munka nagy része, amint írtam, nem arról híres, hogy a látható fehér zónában tartózkodna, még a szürkében sem, ez mélyen a fekete szolgáltatások sokaságát gyarapíjta, együtt, más, zugirodákban végzett, vagy házhoz szállított szolgáltatásokkal, árusított termékekkel együtt, irdatlan nagy károkat okozva tulajdonosoknak és államnak egyaránt.
Lehet, hogy egy olyan állam, aki maga is tisztességtelen, nem érdemel csak tisztességtelen válaszokat?„Ha nem így gondolkodol, egyszerűen éhen halsz, elvérzel”, mondják mind többen, látva a törvényességnek, az egyenes, tisztességes, becsületes élet hiányának vagy hiábavalóságának ezeket a példáit. (Le)sajnálni való, az, aki ebben a szakmában, de bármelyik másban is, érvényesülni akar, tisztán akar tisztes megélhetést biztosítani a családjának és munkatársainak. Kacagó kórus szól az ilyen küszködő, kicsinyke, törpe sziszifuszokról, de Strauss is, a Denevér című nagyoperettjének kacagóáriáját az ehhez hasonló balfácánokról mintázta.
De vajon tényleg ez lenne követendő példa? Kötve hiszem!
Írtam még, ezekről és hasonló dolgokról, de vajon illik-e, ilyenekkel mások, minél nagyobb csaló, annál fájósabb tyúkszemére lépni? Hogy meg lehet inni a levét, megböjtölni majd a mondataim következményeit? Lehet, igen, de ez már nem számít, amúgy is böjt van, a szó átvitt és konkrét értelmében is. Mindenkinek meg kell járnia maga Kálváriáját, anélkül nincs tisztulás, jobbulás, nincs gyógyulás, nincs megváltás. Sem egyéni, sem társadalmi szinten. Enélkül nem tanulunk semmit. Hiába van azonnali eredményre törekvés, menedzseri elvek szerinti haszonvárás, hiába szeretnénk most, azonnal, tegnap mindent, látványos változást, jobbulást, mindennek meg van az érési, kihordási ideje. Egy létező, valóságos világban élünk, ahol katasztrófák és válságok figyelmeztetnek arra, hogy mindennek „ideje van”, ami az abból is látszik hová merültünk és emelkedtünk az eltelt húsz év alatti demokráciában, miféle purgatóriumokat, iskolákat, mélységeket és magasságokat jártunk meg, de még inkább most, az utóbbi két-három évben, a válság idejében. Bizonyos dolgokban kell, hogy legyen türelmünk és erőnk tanulni és várni. Most, Húsvét táján, különösen jó alkalom elgondolkodni és gyakorolni ezt a türelmet és várakozást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése