Mottó: „Akinek sok pénze van, annak lehet spekulálni, akinek kevés a pénze, annak nem szabad spekulálni, akinek pedig egyáltalán nincs pénze, annak muszáj spekulálni.” André Kostolany


2011. november 24., csütörtök

Az állam útjai kifürkészhetetlenek…

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 11..22,  kedd 


… pénzéhsége, s az őt képviselő adóhatóság leleményessége határtalan. Az történt, hogy a múlt héten, pénteken hatályba lépett egy, az Adó- és Pénzügyi Hivatal által kiadott rendelet, a 3392/2011-es, amely arról szól, hogyan állapítanak meg hivatalból különböző adókat, ha valaki elfelejtene adóbevallásokat, nyilatkozatokat letenni. Érdekes, figyelemre méltó rendelkezés, különösen annak, akinek esze ágában sem volt csalárdul elhallgatni az adóit.
Ami igaz, igaz, a törvényeket be kell tartani, amilyenek, olyanok, de másfelől az is igaz, hogy most, ha egy kisebb céggel rendelkezik valaki, akkor annak jogásznak, könyvelőnek, bérelszámolónak, adószakértőnek, munkajogásznak, tűzoltónak, egészségügyi szakembernek, környezetvédőnek, szerzői jogtudornak, cégbírósági szakembernek és még nem tudom minek kellene lennie, ugyanúgy, mintha egy hadseregnyi alkalmazottal, könyvelővel, ügyvédekkel megtámogatott multinacionális cég lenne. Nem beszélve a szakmai követelményekről. Mert az is jó lenne, ha lenne! De az egyéni vállalkozásokon kívül, ahol a szakmai tudás papíron való bizonyítása elengedhetetlen feltétele az engedélynek, (bár az sem mindig jelent valódi ismereteket!), a társaságok, a káefték alapításához nem kell(ett) még az sem. Az is kereskedő lehetett, aki, utoljára gyermekkorában játszott boltost a szomszéd gyerekkel, és az is, aki a román kapitalizmus hőskorában, sokáig török vagy kínai női alsóneműt árult az autó csomagtartójából.



Szóval, a fentiekhez képest a legminimálisabbat sem tudtuk, amikor fejünkre vettük egy cég nyűgeit.
Azokban a kezdeti, lehetetlen és telhetetlen, felfelé ívelő években minden úgy nézett ki, hogy ha valaki egy céget alapít, arra rámosolyog élete szerencsecsillaga, az megtalálja a könnyű és kevés munkával elnyerhető jólét délibábos receptjét, varázsigéjét.
Csak csodáltuk a nyugatabbra élők vállalkozói szellemét, jólétét, magunknak is olyant szerettünk volna, csak az évszázados szorgalomról és munkáról feledkeztünk meg, a lassan kiépült, vagy családi örökségként, generációkról generációkra hagyományozott tudásról és a vállalkozói létbe belenőtt ember magabiztos szerénységéről nem volt tudomásunk. Nem voltak kétségeink, hogy mi évek, esetleg hónapok alatt behozzuk azt, amit más emberöltőkig építgetett.
S ezért aztán bátran mindenkinek vagy majdnem mindenkinek született egy cége. Próba-szerencse alapon mindenki próbálkozott, pincéből, garázsból, fásszínből, istállóból, az öreg ház tisztaszobájából gombamód nőttek ki átelierek és szervizek, prodok és comok. S erről jut eszembe, hogy vajon tudják-e, hogy az angol és más idegen hangzású nevek mellett miért van ennyi ind, serv, com, prod, agro, agroindprodservcom nevű cég? Hát, mert voltak hithű, a múlt rendszerben nevelkedett bürokraták, akik nagy dolgokra voltak hivatottak. ’89 után újból feladatot kaptak, s a tetszhalott kommunizmus után, a kapitalizmus születésénél kellett bábáskodniuk, ezt az indulást kellett sorba állítani, megrendszerezni, s ha ennek fényében nem nevezted meg mi lesz a tevékenységed: ind, prod, serv, com, nem jegyezték be a cégedet. Vagy-vagy, nem volt vita, mindenkinek oda kellett biggyeszteni a cégnév után az előbbi ragadványokat.
De aztán, ahogy telt az idő és változtak a dolgok, jobbá vagy éppen, mint most, göröngyösebbé váltak, úgy változtak a cégalapítás motivációi: az állami munka mellett jól jött egy kis ellenőrizetlen mellékes, kutya-kutyát nem marja meg alapon. Aztán, én is képes vagyok azt megcsinálni, amit a főnököm, ha kell, még jobban, mint más, vagy nem vagyok senki szolgája, a magam gazdája akarok lenni, miért dolgozzak én másnak, nem akarom a más malmára hajtani a vizet! Vagy később, azért kellett nagyon sokaknak vállalkozóvá válnia, és azért született egy halom kis cég, mert a fizetések nagy járulékai miatt képtelenség volt a fizetésekkel lépést tartani, és csak ilyen módon lehetett a járandóságot kiadni vagy kiegészíteni, vagy azért, mert könnyebb volt, és még most is az alvállalkozókkal dolgoztatni, mint saját alkalmazottal, és folytathatnám, számtalan más ilyen, „szebbnél szebb gondolattal”, kutatásra érdemes gazdaságtörténettel.
Szaporodtak az egy-két-háromszemélyes cégek, születtek és növekedtek vagy megfeneklettek, vagy éppen kimúltak csendesen vagy csúfosan, de mind újabbakat és újabbakat jegyeztek be, még akkor is ha a tanulmányok, statisztikák azt mutatják, nem vállalkozó szellemű a székely ember.
És csak egy dolog nőtt a cégek számánál nagyobb arányban, sőt exponenciálisan nőtt: a cégek adminisztrálásával kapcsolatos feladatok és a céget gyötrő rendelkezések száma. Az ebben való jártasság, esetenként nem annyira nőtt. Pedig jó ébernek lenni, ha nem is mindenben sikerül.
Nem elég „megszülni” egy céget, mert sajnos, törvény előírta kötelességünk gondoskodni róla életében és még kimúlásában is, és hiába vált nyűggé, nem lehet azt sorsára hagyni.
Így, ezzel a fent említett rendelkezéssel is vigyázni kell a vállalkozónak, nem elég azt mondani, nem tudom, nem akarom tovább folytatni a vállalkozást, nincsenek számláim, nem kell könyvelni sem, nincs bevételem, nem kell adót jelentenem, sem fizetnem. Mert, ha az adóhatóságnál, a cég adózási bejegyzése (vector fiscal) még hatályban van, hiába nincs tevékenységünk, továbbra is le kell tenni az üres adóbevallási űrlapokat.
Ha nem tesszük le ezeket, abban a hiszemben, hogy nincs tevékenység, minek, akkor majd az adóhatóság az új rendelkezésben leírt eljárás szerint kiszámítja nekünk, hogy mennyi volt az utóbbi két év vagy három év adóbevallása, átlagol, oszt, szoroz és leteszi helyettünk az adóbevallást, és egy szép napon arra ébredünk, hogy végrehajtanak, mert tartozunk adóval, áfával, fizetés utáni járulékokkal kamatostól. Persze, először felszólítanak, hogy tegyünk rendet a dolgainkban, csináljunk valamit a vakvágányra állított cégünkkel, de ha ekkor sem figyelünk, komoly kár érhet bennünket.
Ez az új rendelkezés is azt bizonyítja, ha a céggel és állammal szemben nem tesszük azt, amit előírnak, leginkább azért, mert nem is ismerjük az előírásokat, könnyen csapdába eshetünk. Ha a hivatalos körülmények között nem jártunk „végére” haszontalanná vált cégünknek, tegyük meg most. És járjunk el aszerint, hogy életben szeretnénk-e tartani, a jobb lehetőségek idejére, vagy végleg meg akarunk szabadulni tőle?

Nincsenek megjegyzések: