Eddig arról beszéltem, hogy ki a könyvelő, milyen képesítéssel, milyen engedéllyel kell rendelkeznie ahhoz, hogy könyvelhessen, mérleget készíthessen, mekkora és milyen a felelőssége stb. De a könyvelő nem önmagának, hanem a vállalkozónak könyvel, és „hozott anyagból” dolgozik. A vállalkozónak van-e szüksége képesítésre, vagy elég rábíznia magát és cégét a könyvelőre, s ha valami gubanc van, akkor „a könyvelőm ezt nem mondta, a fene…”, és elő a csatabárddal?
A román számviteli törvény (81/2002-es törvény 1-es cikkely) szerint kétféle könyvelés van – és kötelező is mindkettő! –, ugyanannak a dolognak két szemszögből való láttatása.
Nem, nem a szürke és fekete ügyletek otthon vezetett nyilvántartásáról (Ha lenne ilyen, irtsák gyorsan ki, még véletlenül se maradjon ennek írott nyoma!) és részben fehérített ügyletek, könyvelővel vezettetett nyilvántartásáról van szó, hanem a pénzügyi számvitelről (=contabilitate financiarã), amelyet a könyvelőre bízunk és a vezetői számvitelről (= contabilitate de gestiune), amelyet jobbára a cégnél kell vezetni.
Olyan fellengzősen hangzik, hogy pénzügyi és vezetői számvitel, miről is van szó?
A pénzügyi könyvelés az, amit a kisvállalkozók egy része szükséges rossznak, fölösleges adminisztrációnak tart. Amit a gyakorlatban csinálunk: a cégvezető vagy egy alkalmazott elviszi az előző hónap szépen sorba, kategóriákba, irattartóba rendezett bizonylatait a könyvelőhőz, és ő feldolgozza, lekönyveli azokat. Ha ezt elhanyagoljuk, késünk vele, ha még mindig marad egy számla a fiókban, a számlatömbben, a zsebünkben, a pénztárcánkban, az autónk kesztyűtartójában, akkor a könyvelést nem lehet idejében befejezni, lezárni, az adóbevallásokat, jelentéseket nem lehet időben leadni, és keményen büntet az adóhatóság. Ez a könyvelés nyilvános, és alapját képezi az évvégi pénzügyi beszámolónak, melyet bemutatunk az üzlettársainknak, banknak, adóhatóságnak (rövidítve még a pénzügyminisztérium weblapjára is felkerül), letesszük a cégbíróságra (Registrul Comerþului), és ettől lesz teljesen nyilvános és bárkinek hozzáférhető.
Igaz, ez a könyvelés már szinte „történelem”, mert mindig egy eltelt periódusról szól. És valóban csak „szükséges rossz (?!)”, ha annyi érdekel belőle, hogy ne fizessek adót, ne fizessek TVA-t, de legyen mérleg idejében és profit – lehetőleg elég nagy, ha a lízing-céghez vagy a bankba kell menni hitelért. Lehetetlen helyzet.
És ha ez a számvitel csak a „múlt”, akkor nem tud megfelelő információt szolgáltatni azonnali cégvezetői döntésekhez, főleg ha a könyvelő és a vállalkozó (az, aki mindennel ráhagyatkozik a könyvelőre) nem is tud egy nyelven beszélni. Erre szolgál a vezetői számvitel, más szóval a „dzsesztiós” könyvelés, hogy ne legyen múlt és használjon. Sokan csinálják, csak eddig nem tudták, hogy ezt így nevezik. Például, amikor raktárkészleteinket vezetjük, és napra tudjuk, hogy mennyi a készletünk. Vagy az üzletünkben bevételezzük az árut, a boltos könyvünket este kitöltjük, és abba bevezetjük a bevételezett áru értékét, és kivezetjük az eladott áruból származott bevételt, az eredményt pedig az előző napi eredményhez hozzáadjuk, tudni fogjuk, hogy mekkora a készletünk, és azt is az eladás és bevétel alapján, hogy mit kell és lehet holnap rendelni. Ez már vezetői döntés a vezetői nyilvántartás alapján.
Ha egy excell-táblázatban vagy egyszerűen egy kockás füzetben vezetjük a szállítói tartozásainkat, a napi bevételeinket a bankszámlakivonat alapján és a házipénztárnaplóban a készpénzforgalmat, tudni fogjuk, mennyi pénzünk van a bankban, pénztárban. Tudni fogjuk, kinek mikor kell fizetni, mi a sürgős és fontos, már ez is vezetői könyvelés és döntés, hogy szűkös forrásainkat hogyan osztjuk el, hogy jusson és maradjon is. Egy két-három alkalmazottal dolgozó, építőiparban tevékenykedő kis vállalkozónak napi félóra vagy óra. Ennyi.
És akkor nincs homályban előttünk az adó, a TVA, a fizetés utáni járulék, a pénztárkönyv, a leltár, a bizonylatok kitöltése, az adóbevallások, a „vector fiscal”, a mérleg és az összes hókuszpókusz. Nem ijeszt meg a postán kapott „szomáció” és „notifikáre”. Egyébként is, miért bíznánk vagyonunkat, megélhetésünk alapját a könyvelőre vagy a bizonytalanra, ha egyszerűen követhetők ezek a dolgok, és még a törvény is erre kötelez.
Hát erre való a vezetői számvitel, és arra, hogy tudjuk, a keservesen megszerzett, leszerződött munkának mennyi az önköltsége, az anyagköltsége, munkadíja, a szállítása stb. Érdemes-e elvállalni még egyszer egy hasonlót, be kell-e szerezni azt a bizonyos készletet, vagy csak áll pénzünk benne. Nem költünk-e túlságosan sokat azzal, hogy három bankban is számlát vezetnek nekünk, ki tudjuk-e fizetni a raktárunk bérét, tehát szabályozni tudjuk a költségeket. A vezetői számvitel segítségével hosszú távú döntéseink egy részét is meg tudjuk alapozni. Látjuk például, hogy elég lesz-e az állandó bevételünk arra, hogy lízingelni tudjunk egy autót, hitelt vegyünk fel és fejlesszünk.
Nos, mit gondolnak, elég-e a jó könyvelő, akit jó értelemben „ki lehet használni”, és akitől, persze, sok mindent meg lehet tanulni, ha tisztességesen megfizetjük, és őt magát is vállalkozónak tekintjük. Vagy elég-e, hogy jó szaki egy vállalkozó, akkor, amikor minden vagyonát kockára teszi egy alvállalkozói szerződéssel, aminek a nyakatekert jogi kifejezéseinek felét sem érti, de már aláírta. Vagy a saját lakását garanciába adva hosszú lejáratú hitelt vesz fel, és csak három hónapra van szerződése, előrelátható bevétele, „majd meglátjuk, lesz valahogy” alapon? Van-e szüksége más tudásra a cégvezetéshez, a szakmáján és a számlakitöltésen kívül, mondjuk vállalkozói alapismeretekre az életben maradáshoz és aztán a fejlődéshez?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése