Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 07.25, kedd
Tegnap volt az utolsó nap, amikor még el lehetett vinni „per pedes” a 112-es egységes adónyilatkozatot a hivatalba, és ott letenni papír alapon. Ennek most már vége, nincs pardon, e-mailben és elektronikus aláírással ellátva kell beküldeni mindenkinek, akinek alkalmazottja van és fizetés utáni adót és járulékokat fizet, mindegy, hogy cég vagy egyesület, egyéni vállalkozó vagy multi, van könyvelője vagy nincs, internetnek lenni kell, és elektronikus aláírásnak szintén. S ha már ezt elektronikusan küldjük, akkor a többit is érdemes: a nyereségadóval, az áfával, az osztalékadóval kapcsolatosat, satöbbi, satöbbi.
Annak, aki ráharap az ízére, meglátja, hogy ez kényelmes és jó dolog. Igaz, nem lehet majd sunnyogni a pénzügyes ismerősünknek, hogy iktassa be a megfelelő dátumra, mert nem tudtunk idejében elkészülni vele, nem lehet csalni.
Bizonyos szabadságot, könnyebbséget ad, ugyanakkor függést is. Függünk majd az internettől, a pénzügyminisztériumi elektronikus ügyfélkapu gyorsaságától, terheltségétől, a programoktól és az idő szorításától.
Az informatikában, az interneten lenyomata van a dolgoknak, nem lehet visszadátumozni, nincs, akitől kedvezményt kérni, és személytelen (ami nem mindig jó!), de gyors és tisztességes, ha jó cél érdekében, a munkánk megkönnyítését szolgálja. De döbbenetes, kegyetlen és beláthatatlan következményekkel tud járni, ha illetéktelen őrültek használják bombagyártásra (lásd ezt a felfoghatatlan norvég tragédiát).
De akkor is erkölcstelen, ha érettségiző, vizsgázó diákok tanulás helyett a puskázási technikák, logisztikák megalkotására használják. Ha a diákok fele annyi energiát „ölnének” a tanulásba, mint a puskarendszerek, csalási módszerek kiépítésébe, a könnyen vagy pénzért megszerezhető eredményekbe, diplomákba, csupa jó szakember, tisztességes munkából, vállalkozásból, és nem csalásból vagy szüleiből megélő, megpumpoló fiatalt termelne ki magából ez a társadalom.
Olvastam egy cikket erről a hatalmas érettségi buktáról az egyik internetes újságban, és csak egyetérteni tudok a szerzőjével, aki neves magyar gazdasági szakember, hogy örül ennek, az elektronika segítségével felfedezett, össznépi csalásnak, ennek a lebukásnak. Ez a rossz irányba elgaloppozott rendszer, lufi ugyanúgy ki kellett pukkanjon, hogy megtisztulhasson, „a jövő elkezdődhessen”, mint az a mozgó homokra épített hitelezés és ingatlanpiac, ami három éve már, hogy lavinaként seperte magával a világgazdaság kártyavárát. És sepri most is, lásd Görögországot, és emlegetik, hogy Portugáliát, Olaszországot is. És Arany Toldija szerint „Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?”
Csak jó következtetéseket tudjunk levonni mindebből az érettségis leleplezésből – mondja egy fiatal, kedves egyetemi tanár ismerősöm – és ne álljon le itt az egész, hanem folytatódjon valóban a megtisztulásig.
Mi lesz, ha Görögország után nem csak Portugália, Spanyolország, Olaszország, hanem mások is következnek? Mi lesz, ha az egyetemi vizsgákon is lesz videofelvétel, és csak a diákok tizede kap diplomát?
Kiderül, hogy kölcsönből nem lehet életszínvonalat és kétszer akkora nyugdíjat adni, úgy, hogy közben tele vannak délelőtt, nem a turistákkal, hanem helyi lakosokkal a görög kávézók s a vásárlóközpontok, miközben a német állampolgárok dolgoznak és spórolnak?
Vagy kiderül, hogy a dédelgetett csemeténk nem tud becsapni minket, úgy, hogy bérbe veszi az ornátust és a kalapot a megrendezett egyetemi ballagáshoz, odacsapódva a ballagókhoz, színjátékot rendezve a vidékről, virággal és borítékkal megérkezett rokonságnak, holott egyetlen órán, sem vizsgán nem jelent meg a három vagy négy év alatt, de szorgalmasan eldorbézolta a szülei által keservesen összekuporgatott, a „jobb legyen neked fiam, mint nekünk”pénzecskét?
Irtózunk az elektronikus aláírástól, a plusz erőfeszítésektől, a tanulástól, a munkától, a változásoktól, a megrázkódtatásoktól, a szembesítésektől, a hamu alatt melengetett csalásaink melegének hiányától, hiába gondoljuk magunkat a modernizáció és változások úttörőinek,de ijedt gyermekké válunk, ha a megszokott dolgainkat másra kell cserélni. Még kövekkel és füstbombákkal is képesek vagyunk dobálózni, mint a görögök, ha elveszik a szokott játékainkat.
Pedig érdemes barátkozni azzal a tudattal, hogy vége a „kényelmi zónánknak”, semmi a régi jóból nem jön vissza, s az a biztos, hogy semmi sem biztos, és ha fájdalmas is, a változást, és ezzel együtt a bizonytalanságot, bizonyosságként kell beépítenünk az életünkbe. Erről beszélt a magyar miniszterelnök is Tusnádon, arról, hogy vége a jóléti társadalomnak, mindennek meg kell változnia, mert nem lehet az például, hogy nemzedékek nőjenek fel úgy, hogy nem látják a szüleiket dolgozni. S ha nem látják dolgozni, hát tanulni sem – folytatom. Csak csalni és lopni. És ennek olyan ára van, amit nagyon meg kell fizetni. Például egy harmincszázalékos érettségi eredménnyel, minimum egy reménytelen, tanulás, munka nélkül töltött évvel, üres egyetemi padokkal.
Hogy ezeknek a dolgoknak, mi mindannyian, kivétel nélkül, együtt isszuk meg a levét, azt már most kőbe lehet vésni. Addig is el lehet kezdeni a hozzászokást, legalább menjünk, vegyük meg azt a fránya elektronikus aláírást, tanuljuk meg és szokjunk hozzá az elektronikus jelentéshez, augusztusban a július hónapi bevallásokhoz már szükségünk van rá.
Gyerekeinknek pedig, de nem csak nekik, magunknak is plakátoljuk ki azt a Bill Gates-nek tulajdonított tizenegy szabályt, amit nem tanítanak az életről az iskolában, és amit le lehet tölteni az internetről. Arról a Bill Gates-ről van szó, aki mellesleg évekig őrült módjára tanult és dolgozott, (megismétlem: évekig éjjel-nappal tanult és dolgozott!), mielőtt a világ egyik leggazdagabb embere lett, s akinek a programjait most mindenkinek használnia kell, aki el akarja küldeni az elektronikus aláírásos, internetes adóbevallásait.
Tegnap volt az utolsó nap, amikor még el lehetett vinni „per pedes” a 112-es egységes adónyilatkozatot a hivatalba, és ott letenni papír alapon. Ennek most már vége, nincs pardon, e-mailben és elektronikus aláírással ellátva kell beküldeni mindenkinek, akinek alkalmazottja van és fizetés utáni adót és járulékokat fizet, mindegy, hogy cég vagy egyesület, egyéni vállalkozó vagy multi, van könyvelője vagy nincs, internetnek lenni kell, és elektronikus aláírásnak szintén. S ha már ezt elektronikusan küldjük, akkor a többit is érdemes: a nyereségadóval, az áfával, az osztalékadóval kapcsolatosat, satöbbi, satöbbi.
Annak, aki ráharap az ízére, meglátja, hogy ez kényelmes és jó dolog. Igaz, nem lehet majd sunnyogni a pénzügyes ismerősünknek, hogy iktassa be a megfelelő dátumra, mert nem tudtunk idejében elkészülni vele, nem lehet csalni.
Bizonyos szabadságot, könnyebbséget ad, ugyanakkor függést is. Függünk majd az internettől, a pénzügyminisztériumi elektronikus ügyfélkapu gyorsaságától, terheltségétől, a programoktól és az idő szorításától.
Az informatikában, az interneten lenyomata van a dolgoknak, nem lehet visszadátumozni, nincs, akitől kedvezményt kérni, és személytelen (ami nem mindig jó!), de gyors és tisztességes, ha jó cél érdekében, a munkánk megkönnyítését szolgálja. De döbbenetes, kegyetlen és beláthatatlan következményekkel tud járni, ha illetéktelen őrültek használják bombagyártásra (lásd ezt a felfoghatatlan norvég tragédiát).
De akkor is erkölcstelen, ha érettségiző, vizsgázó diákok tanulás helyett a puskázási technikák, logisztikák megalkotására használják. Ha a diákok fele annyi energiát „ölnének” a tanulásba, mint a puskarendszerek, csalási módszerek kiépítésébe, a könnyen vagy pénzért megszerezhető eredményekbe, diplomákba, csupa jó szakember, tisztességes munkából, vállalkozásból, és nem csalásból vagy szüleiből megélő, megpumpoló fiatalt termelne ki magából ez a társadalom.
Olvastam egy cikket erről a hatalmas érettségi buktáról az egyik internetes újságban, és csak egyetérteni tudok a szerzőjével, aki neves magyar gazdasági szakember, hogy örül ennek, az elektronika segítségével felfedezett, össznépi csalásnak, ennek a lebukásnak. Ez a rossz irányba elgaloppozott rendszer, lufi ugyanúgy ki kellett pukkanjon, hogy megtisztulhasson, „a jövő elkezdődhessen”, mint az a mozgó homokra épített hitelezés és ingatlanpiac, ami három éve már, hogy lavinaként seperte magával a világgazdaság kártyavárát. És sepri most is, lásd Görögországot, és emlegetik, hogy Portugáliát, Olaszországot is. És Arany Toldija szerint „Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?”
Csak jó következtetéseket tudjunk levonni mindebből az érettségis leleplezésből – mondja egy fiatal, kedves egyetemi tanár ismerősöm – és ne álljon le itt az egész, hanem folytatódjon valóban a megtisztulásig.
Mi lesz, ha Görögország után nem csak Portugália, Spanyolország, Olaszország, hanem mások is következnek? Mi lesz, ha az egyetemi vizsgákon is lesz videofelvétel, és csak a diákok tizede kap diplomát?
Kiderül, hogy kölcsönből nem lehet életszínvonalat és kétszer akkora nyugdíjat adni, úgy, hogy közben tele vannak délelőtt, nem a turistákkal, hanem helyi lakosokkal a görög kávézók s a vásárlóközpontok, miközben a német állampolgárok dolgoznak és spórolnak?
Vagy kiderül, hogy a dédelgetett csemeténk nem tud becsapni minket, úgy, hogy bérbe veszi az ornátust és a kalapot a megrendezett egyetemi ballagáshoz, odacsapódva a ballagókhoz, színjátékot rendezve a vidékről, virággal és borítékkal megérkezett rokonságnak, holott egyetlen órán, sem vizsgán nem jelent meg a három vagy négy év alatt, de szorgalmasan eldorbézolta a szülei által keservesen összekuporgatott, a „jobb legyen neked fiam, mint nekünk”pénzecskét?
Irtózunk az elektronikus aláírástól, a plusz erőfeszítésektől, a tanulástól, a munkától, a változásoktól, a megrázkódtatásoktól, a szembesítésektől, a hamu alatt melengetett csalásaink melegének hiányától, hiába gondoljuk magunkat a modernizáció és változások úttörőinek,de ijedt gyermekké válunk, ha a megszokott dolgainkat másra kell cserélni. Még kövekkel és füstbombákkal is képesek vagyunk dobálózni, mint a görögök, ha elveszik a szokott játékainkat.
Pedig érdemes barátkozni azzal a tudattal, hogy vége a „kényelmi zónánknak”, semmi a régi jóból nem jön vissza, s az a biztos, hogy semmi sem biztos, és ha fájdalmas is, a változást, és ezzel együtt a bizonytalanságot, bizonyosságként kell beépítenünk az életünkbe. Erről beszélt a magyar miniszterelnök is Tusnádon, arról, hogy vége a jóléti társadalomnak, mindennek meg kell változnia, mert nem lehet az például, hogy nemzedékek nőjenek fel úgy, hogy nem látják a szüleiket dolgozni. S ha nem látják dolgozni, hát tanulni sem – folytatom. Csak csalni és lopni. És ennek olyan ára van, amit nagyon meg kell fizetni. Például egy harmincszázalékos érettségi eredménnyel, minimum egy reménytelen, tanulás, munka nélkül töltött évvel, üres egyetemi padokkal.
Hogy ezeknek a dolgoknak, mi mindannyian, kivétel nélkül, együtt isszuk meg a levét, azt már most kőbe lehet vésni. Addig is el lehet kezdeni a hozzászokást, legalább menjünk, vegyük meg azt a fránya elektronikus aláírást, tanuljuk meg és szokjunk hozzá az elektronikus jelentéshez, augusztusban a július hónapi bevallásokhoz már szükségünk van rá.
Gyerekeinknek pedig, de nem csak nekik, magunknak is plakátoljuk ki azt a Bill Gates-nek tulajdonított tizenegy szabályt, amit nem tanítanak az életről az iskolában, és amit le lehet tölteni az internetről. Arról a Bill Gates-ről van szó, aki mellesleg évekig őrült módjára tanult és dolgozott, (megismétlem: évekig éjjel-nappal tanult és dolgozott!), mielőtt a világ egyik leggazdagabb embere lett, s akinek a programjait most mindenkinek használnia kell, aki el akarja küldeni az elektronikus aláírásos, internetes adóbevallásait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése