Mi nem is vettük észre, hogy véget ért az első…

Megjelent: Csíki Hírlap, 2011. 08.23,  kedd 

...és máris itt a második válság – mondják. Olyan lesz, hogy emellett az első csak híradó volt a moziban, a lényeg csak ezután következik – vetíti előre az egyik, az eddigi válság miatt „sokat tapasztalt” ügyfelem, akinek pedig a sok gondja, baja, nehézségei miatt aligha van ideje magasröptű gazdasági elemzéseket olvasni. Azt mondja, nem is kell, érzi a bőrén, tapasztalja, hogy milyen nehéz, és egyre nehezebb munkához jutni s aztán az elvégzett munka után a jogos jussunkat behajtani. Mindezt olyan mosolyogva és tettre készen, újabb munkára indulva, hogy azt gondolom, íme, itt van a válság elleni orvosság, legyünk optimisták, még ha nehézségeink vannak is, nekünk nem érdemes a nagyvilág dörgedelmes jóslataira hallgatni, tenni kell, amit lehet.

 

De hát ha mi nem is figyelünk túlságosan, azért jó lenne, ha meghallgathatnák Nouriel Roubinit a világ nagyjai, akiknek hatalmukban áll és még tehetnének is valamit. Roubini professzor vagy dr. Végzet, ahogy a 2008-as válság bekövetkezte után akasztófahumorral becézik, egy Amerikában élő tudós, közgazdász, aki előre megjósolja, hogy mi fog történni a világ gazdaságával.

Először nem hittek neki, most meg félnek, nem szeretik hallani a pesszimista jóslatait, hogy amit mond, az tényleg igaz lesz, beválik. Hiába látja előre és mondja, állítólag sem az amerikai kormány, sem az Európai Unió nem azt teszi, amit javasol.

S meg kell adni, vannak hajmeresztő kijelentései.

A világ meghökkent, amikor azt mondta Roubini professzor, hogy Marxnak igaza volt a kapitalizmussal kapcsolatosan, ez a túlságosan önző, csak az önös, egyéni érdekeket hajszoló társadalom önmagát fogja felszámolni, ebbe az önzésébe fog belebukni. Ezt nagyon keserves hallani, mármint hogy Marxnak igaza lehet, mert az én korosztályom – de nem csak az enyém – azt az amerikai demokráciát várta, áhította, a kommunizmus és a sok hiányzó dolog helyett, ahol minden lehetséges, mindenki olyan gazdag és jómódú lehet, amilyen akar, az csak rajta, a tehetségén, az ambícióján múlik. Ahol, ha úgy adódik, egy éjszaka alatt is lehet vagyonokat keresni a tőzsdén vagy más ügyes fogásokkal, és nem is kell olyan túl sokat dolgozni, spórolni, lehet csak önmagunknak élni, anélkül, hogy a közösségért adnánk vagy tennénk valamit.

Új világrend van születőben – mondják, csak senki sem tudja, ez milyen lesz, csak annyi biztos, hogy a mostani megbomlani látszik. Egyre távolodik, és mind homályosabban lehet kivenni a hírekből az amerikai álmot, látjuk, hogy elégedetlen, dühöngő fiatalok ezrei rombolnak, gyújtogatnak, verekednek az arab országokban, Vietnamban, de itt közelebb is, Angliában, Berlinben. Nem lehet tudni, következőleg hol és miért (mert állítólag ez a sok anarchista megmozdulás is csak a kezdet), emiatt egyre nehezebb nem igazat adni a pesszimista jóslatoknak, egyre nehezebb az optimista hozzáállást gyakorolni.

Még úgy is alig, hogy ugyanez a Roubini professzor, aki részt vett májusban egy Bukarestben megrendezett konferencián, megdicsérte a romániai megszorító politikákat, jónak vélte az itteni fájdalmas intézkedéseket.

És még úgy is nehéz egy kicsit is optimistának lenni, hogy a mi helyi jósaink közül az egyik, a Román Nemzeti Bank elnökének főtanácsadója azt mondta a minap, hogy mi jó irányba megyünk, szerinte tényleg látszik az alagút vége, Románia megérett a válságból való kilábalásra. Úgy legyen!

Csak addig állna le a világ, szállna le a rossz útról, várná meg, amíg mi jól leszünk, hogy a nagyobb jósnak ne lenne igaza, hogy Amerika ne menne tönkre, Merkel és Sárközi egyeznének meg, az Unió ne lenne olyan tehetetlen, és hogy az emberek hallgatnának a jobbnál jobb, a legújabb válságellenes tanácsokra, melyekből egy csokorra valót a román gazdaság vezető (?) szereplői javasolnak megfontolásra, a Wall-street. ro-ban, és amit én itt vázlatosan, azon melegében közzé is teszek, hátha valakinek használni fognak, bár van közöttük meglepő tanács is!

Az első, hogy véget kell vetnünk a tátott szájúságnak, vége van, hiába nyújtjuk a kezünket az államnak, nincs több alamizsna, helyettünk nem fogja elűzni a válságot és megteremteni a gazdasági jólétet, nekünk kell megtenni. Azután tartalékolni kell, spórolni nehéz időkre, s aki már nem tud a szegénység és eladósodás miatt, az egyen kevesebbet és sportoljon többet. (Megfontolandó!) Vezessünk háztartási naplót, minden egyes költséget bevezetve, még a legkisebbet is, mert így tudunk felfedezni tartalékokat, spórolni, és tanuljunk meg fegyelmezetten félretenni, gyűjteni, havonta, a legkisebb összeg is jó erre a célra. Negyedikként vigyázzunk a munkahelyünkre, mert úgy néz ki, egyre kevesebb lesz belőle, ha a gazdaság ilyen ütemben fejlődik. S utoljára, Roubini professzor ajánlására a román szakemberek is azt mondják, ha mégis lennének megtakarításaink, a készpénz a legjobb formája a tartaléknak.

Lehet, ha követjük ezeket és a bevezetőben szereplő ügyfelem optimista magatartását, megmentjük még a világgazdaságot is az összeroppanástól, de az a legjobb, ha nem is vesszük észre, hogy újra válság van.